brusszel


Nincs CES a magyar agyak nélkül

Figyelő Online
2016.01.07  13:40   
mail
nyomtatás
A világ legjelentősebb technológiai és innovációs kiállításán, a CES 2016 rendezvényen két magyar innovatív vállalkozás mutatkozik be Las Vegasban január 6. és 9. között - közölte a Nemzeti Kereskedőház Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Magyarország első alkalommal vesz részt önálló nemzeti startup standdal a kiállításon, ahol az automata házi sörfőzőt gyártó Brewie és az okos kockát fejlesztő sBrick mutatkozik be a Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade programjának köszönhetően.

A 4 napos rendezvényen több mint 20 000 fejlesztés látható, az eseményt várhatóan mintegy 200 000 látogató keresi fel.
Marozsi László az InnoTrade program vezetője a közleményben kiemelte: a program egyebek mellett teret ad a globális piacot célzó, legalább prototípussal rendelkező magyar startupoknak kapcsolati tőkéjük szélesítésére, a célpiacok tesztelésére.

Pál Marcell, a Brewie házi automata sörfőző gép ötletgazdája a közleményben hangsúlyozta, az amerikai piacot célterületnek tartják, ezért fontos, hogy innen konkrét visszajelzéseket kapjanak, és üzleti kapcsolatot építsenek ki a kiállításon.

A magyar standon a Vengit csapata legújabb prototípusát állítja ki, amely a sBrick okos kocka továbbfejlesztése. A játék összeköti a virtuális és a valós világot, a hozzá tartozó alkalmazás segítségével pedig a gyerekek kreativitása és motorikus képességei egyaránt fejleszthetők - áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200