brusszel


A Fidesz reagált Pogácsás államtitkár szavaira

Figyelő Online
2016.01.07  16:16   
mail
nyomtatás
A Fidesz célja 2016-ban is az, hogy segély helyett munkát biztosítson az embereknek, még a leghátrányosabb térségben élő, legalacsonyabb képzettséggel rendelkező álláskeresőknek is.

A Fidesz-frakció csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön bejelentette: huszonötezer közfoglalkoztatottnak segíthet a január elsejével bevezetett elhelyezkedési juttatás. Ennek lényege, hogy aki legalább egy hónapja közfoglalkoztatottként tevékenykedik, illetve az azt megelőző két éven belül legalább 180 napig közfoglalkoztatási jogviszonya volt, sikeres piaci elhelyezkedése esetén megkaphatja a közfoglalkoztatási szerződése még hátralévő idejére járó támogatást.

A Fidesz szerint a csökkenő munkanélküliség a közfoglalkoztatásnak is köszönhető, amely évente átlagosan 300 ezer alacsony iskolázottságú, szakképzettség nélküli ember számára nyújt lehetőséget, akik olyan térségekben élnek, ahol ez jelenti az egyetlen esélyt a munkavállalásra, egy szakma kitanulására, a rendszeres jövedelemszerzésre, gyermekeik eltartására. A közfoglalkoztatás szabályai mostantól anyagilag is jobban ösztönözik a mielőbbi elhelyezkedést - teszik hozzá.

A kormánypárt szerint ugyanakkor a baloldal kormányzása alatt megduplázta a munkanélküliséget és munkaképes, aktív korú emberek százezreit hagyta segélyen tengődni. A baloldali pártok ma is előbb adnának segélyt, mint munkát.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.