brusszel


Horváth Csaba nem akar személyeskedni, viszont szerinte Budapest mély válságban van

Figyelő Online
2016.01.08  14:15   
mail
nyomtatás
Az MSZP szerint az elmúlt 25 év legmélyebb válságát éli ma Budapest, veszélyben vannak az alapszolgáltatások - erről Horváth Csaba, fővárosi szocialista képviselő beszélt pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Amikor Tarlós István további közel 20 milliárd forint takarékosságról beszél, akkor ennek hátrányait a budapestiek szenvedik majd el, például a közvilágításnál, a takarításnál, a színházaknál, parkfenntartásnál és közlekedésnél - reagált a szocialista képviselő, a főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra.  Szerinte Tarlós István azt próbálta bebizonyítani, hogy szinte jó is, hogy Budapest kevesebb pénzt kap a kormánytól. Az MSZP-s képviselő úgy fogalmazott: Tarlós István "kétségbeesetten vagdalkozott" és "láthatóan be van pánikolva", ugyanakkor Horváth
Csaba azt is jelezte: személyeskedésben nem kíván részt venni.

Mint mondta: szeretnék, ha a rendkívüli közgyűlésen foglalkoznának a problémákkal, így a BKV és a közlekedés finanszírozásával, az alapszolgáltatások meglétével és minőségével, valamint a HÉV államosításával.

Kérdésre válaszolva közölte: ez utóbbit úgy, hogy semmit nem tudnak róla, nem támogatnák, viszont egy egységes közlekedési struktúráról érdemes lenne tárgyalni. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki, hogy - eddigi államosítások kudarcait látva - a Hév államosításával végül a budapestiek és agglomerációban lakók járnának rosszul.
A Mahír-oszlopok ügyében azt mondta: jobb lett volna, ha a főváros a napokban inkább havat takarított volna, oszlopbontás helyett.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.