brusszel


Terrorkészültség Amerikában

Figyelő Online
2016.01.09  12:30   
mail
nyomtatás
A terrorista csoportok - köztük az Iszlám Állam nevű terrorszervezet - amerikai befolyásának visszaszorítására új szervezetet hoz létre az amerikai kormányzat.
Az új szervezetet - melynek neve Erőszakos Szélsőségesség Elleni Védekezés különleges egysége, az angol elnevezés kezdőbetűivel: CVE - a Belbiztonsági Minisztérium keretein belül alakítják ki, vezetői ennek a minisztériumnak és az igazságügyi tárcának a szakemberei lesznek, de munkájában részt vesz majd a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), a Nemzeti Terrorelhárítási Központ és más szövetségi intézmények.

"Az erőszakos szélsőségesség közömbösítése parancsolóvá vált belbiztonságunk szempontjából, s ez olyan küldetés, amely mellett személyesen elköteleztem magamat" - olvasható Jeh Johnson belbiztonsági miniszter közleményében.

A dokumentumban hangsúlyozta az új szervezet jelentőségét Loretta Lynch igazságügyi miniszter is.

"Az új egység lehetővé teszi a szövetségi kormánynak, hogy hatékonyabban segíthesse a helyi erőfeszítéseket az erőszakos szélsőségesség visszaszorítására" - fogalmazott a miniszter-asszony.

Az új szervezet létrehozása mellett az amerikai kormány pénteken bejelentette: a külügyminisztérium egy új központot hoz létre, amely lehetővé teszi majd, hogy ne csak az amerikai külügyminisztérium fogalmazzon meg egy-egy ügyben üzenetet, hanem nemzetközi partnerei is hallathassák hangjukat.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.