brusszel


Ma már nem menő hullarészegen bulizni

Figyelő Online
2016.01.11  15:03   
mail
nyomtatás
Menőbb a jól sikerült buli-selfie, mint a felelőtlen italozás - derült ki a HEINEKEN globális kutatásából. A friss felmérés szerint az Y generáció képviselőinek fontos a mértéktartás és az önmagukról kialakított pozitív kép fenntartása. A kérdésekre választ adó fiatal felnőttek 75 százaléka mondta azt, hogy a legtöbb esetben tudja, hol a határ.
A HEINEKEN a közelmúltban végezte el globális kutatását arról, hogy a 21 és 35 év közötti prémium sört fogyasztók miként viszonyulnak az alkoholfogyasztáshoz. A vizsgálatban résztvevő ötezer fő válaszai alapján elmondható, hogy az Y generáció életében hangsúlyos szerepet tölt be az önmagukról kialakított képfenntartása. A válaszadók több mint fele leginkább a kontroll elvesztése miatt kerüli a bulikban a túlzott alkoholfogyasztást, ugyanakkor a megkérdezettek több mint egyharmada vallotta be, hogy posztolt vagy töltött már fel olyan képet a közösségi médiában ittasan, amit később megbánt.

A kutatás eredménye szerint a vizsgált korosztály a párválasztás során is figyel arra, hogy a másiknál mennyire ürül a pohár. A résztvevők 97 százaléka úgy véli, hogy a nagy mennyiségű alkoholfogyasztás taszító, és nem szeretne olyan személlyel kapcsolatot kezdeményezi, aki a mértéket nem tartja.

„A kutatás bebizonyította, hogy a felelősségteljes, kulturált alkoholfogyasztás tudatos döntés a mai fiatal felnőttek körében. A mértéktartást elismerik a közösségekben, és vonzó képet tükröz" - mondta Lőrincz Barbara, a Heineken group márkamenedzsere. „A nemzetközi kutatás eredménye is megerősített bennünket abban, hogy a világ vezető globális prémium sörmárkájaként szerepet kell vállalnunk az említett korosztály alkoholfogyasztási szokásainak formálásban. Éppen ezért az Enjoy Heinken Responsibly kezdeményezéssel idén arra bátorítjuk a fiatal nőket és férfiakat, hogy tisztább fejjel bulizzanak, mert így vívhatják ki mások elismerését."

A Heineken felelős alkoholfogyasztásra ösztönző kampánya január közepén indul. A márka a kezdeményezésével elsősorban a nőket szólítja meg, és velük szeretné a mértéktartásra felhívni a figyelmet. A márka integrált kampányának részét képző reklám itt lesz látható 2015. január 13-tól.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.