brusszel


Hogyan alakul idén a családok anyagi helyzete? Az államtitkár válaszol

Figyelő Online
2016.01.13  16:13   
mail
nyomtatás
A kétgyerekes családok adókedvezményének január elsejei emelése után ebben az évben összesen akár hatvanezer forinttal több maradhat a két gyereket nevelőknél - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Novák Katalin felidézte, ettől az évtől az eddigi húszezerről évente ötezer forinttal emelik a kétgyerekes családok adókedvezményét, így 2019-re az eddigi összeg duplája, azaz havi negyvenezer forint maradhat ezeknél a családoknál.

Az egy, illetve három vagy annál több gyereket nevelők kedvezménye nem változik, ők havonta továbbra is tízezer, illetve csaknem százezer forintnyi adókedvezményt tudnak érvényesíteni - közölte, hozzátéve, az adókedvezmény már a várandósság 91. napjától igénybe vehető.

Novák Katalin úgy fogalmazott, a kormány családpolitikájának egyik legfontosabb pillére a családi típusú adózás, amelyet 2011-ben vezettek be azért, hogy a családok ne érezzék úgy, hogy anyagi akadályai vannak a gyerekvállalásnak.

Arra a kérdésre, hogy ha a közfoglalkoztatottak is igénybe vehetik a családi otthonteremtési kedvezményt, akkor hogyan tudják majd a részleteket törleszteni, arra hívta fel a figyelmet: a három vagy annál több gyereket nevelő, illetve vállaló családok 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak, és ahhoz nem kötelező felvenniük a másik 10 millió forint kedvezményes hitelt, az csak lehetőség.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.