brusszel


A vállalkozók támogatják a közszféra karcsúsítását

Figyelő Online - Cseke Hajnalka
2016.01.17  14:00   
mail
nyomtatás
SZÁMHÁBORÚ AZ ÁLLAMI ALKALMAZOTTAKRÓL. Valóban jön a 30 százalékos leépítés a közigazgatásban - értesült lapunk miniszterelnökségi forrásból. A kormányzati tervek közé tartozik az is, hogy a közmunkásokat minél előbb az elsődleges munkaerőpiacra segítsék.
Eljött az önvizsgálat, a tükörbe nézés ideje. „Fordulóponthoz érkezett az ország, az állami kiadásokat ugyanis csak túlzott adóztatással lehet egyensúlyban tartani" - indokolta a Figyelőnek Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, hogy miért támogatja a szövetség Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és helyettese, Csepreghy Nándor államtitkár által szorgalmazott leépítéseket az állami szektorban. Csepreghy nyilatkozata igazi bombaként robbant két hete, ugyanis arról beszélt az ATV-nek, hogy 2018-ig 150 ezer, hosszú távon pedig 600 ezer embert irányítanának át a versenyszférába.

KORMÁNYZATI MATEK

Adódik a kérdés, mely területen tervez vágni a kormány, ugyanis a szűken vett államigazgatásban, a központi adminisztrációban kevesebb, mint 140 ezer ember dolgozik, s közalkalmazottként, azaz pedagógusként, orvosként, ápolóként, rendőrként, tűzoltóként vagy területi szakhatósági munkatársként is kevesebben, mint 600 ezren. Nyilván, nem az egészségügyben vagy az oktatásban terveznek leépítéseket. A központi igazgatásban viszont miniszterelnökségi forrásaink szerint valóban várható 30 százalékos leépítés. A kormányzati matek ugyanakkor rendkívül tágan értelmezi a közszférában dolgozók számát.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.