brusszel


Kövér szerint keresztény tett a menekültek elutasítása

Figyelő Online
2016.01.16  12:04   
mail
nyomtatás
Kövér László szerint az Európai Unió meg tudná oldani a migráció problémáját, ha akarná. Az Országgyűlés elnöke pénteken a Szolnok Televízió Fórum című műsorában azt is mondta, hogy nem érez ellentmondást a befogadástól való elzárkózás és a keresztény elvek között.
A házelnök, a Fidesz választmányi elnöke a Tisza-parti városban tett látogatásakor adott, felvételről sugárzott interjúban a migrációval kapcsolatban úgy fogalmazott: ha az Európai Unió akarná, meg tudná oldani ezt a problémát, "ha nem tudja látszólag megoldani, az azt jelenti, hogy nem akarja".

Kövér László beszélt arról, hogy az Európai Unió - elsősorban Görögország és kisebb részben Olaszország - területére elsősorban tengeri úton érkezik a migránsok tömege, és "mi sem lenne egyszerűbb, mint blokkolni a tengeri útvonalakat".

Felidézte, hogy a görög hajóskapitányok sztrájkja idején csökkent a migránshullám, de hozzátette, hogy csupán ettől a probléma nem oldódna meg. A menekülthullámot minden lehetséges eszközt felhasználva, az emberiesség korlátait figyelembe véve minél gyorsabban meg kell állítani - hangsúlyozta, megjegyezve: minél hosszabb ideig "mutatja magáról Európa a tehetetlenség képét", annál inkább küld egyfajta informális meghívót a bevándorlóknak. A tavasz közeledtével elhárulnak a migránshullámot némileg csökkentő időjárási nehézségek - figyelmeztetett.

Kitért arra: segíteni kell azokat az államokat, például Törökországot és Jordániát, amelyek felfogják a közvetlen szomszédságukból áramló valóságos menekültáradatot. Az emberek jelentős része valóban az életét mentve vagy azért menekül, mert lerombolták a lakóhelyét - fűzte hozzá.

kérdésre válaszolva azt mondta: nem érez ellenmondást a befogadástól való elzárkózás és a keresztény elvek között. A keresztény erkölcsi tanítások életszerűek, pontosan azért, hogy azokat a hétköznapi emberek is be tudják tartani - közölte, hozzátéve: minden problémát elsősorban ott kell megoldani, ahol keletkezett.

Véleménye szerint a keresztény elvek sem kívánnak többet, mint a létező humanitárius elvek alapján megfogalmazott egyezmények betartását. Konkretizálva: Törökországban kell - ahol az emberek már biztonságban tudhatják magukat - emberhez méltó életfeltételeket teremteni ideiglenesen a menekültek számára - mondta. Ezen túl Kövér László szerint semmilyen más kötelezettség nem terheli az Európai Uniót vagy Magyarországot a keresztény elvek alapján sem.


Megjegyezte, meglepő módon azok a baloldali politikusok hivatkoznak a keresztény alapelvekre, akik a menekülthullámot is arra használják fel, hogy "Európa keresztény civilizációs alapjait szétrombolják".

Kövér László kijelentette: Magyarország vitatott, de jogszerű és hatékony eszközökkel teljesítette uniós vállalásait, kötelezettségeit, megvédte a schengeni határokat, miközben nem sértette meg a menekültügyi egyezményeket. A Magyarországot folyamatosan bíráló országok vagy maguk sértették meg azokat az egyezményeket, normákat, amelyeket vállaltak, vagy tétlenül nézték, hogy például Görögország mindenféle elvárás nélkül "engedje rá Európára" a migránsok százezreit - közölte.

Szerint Európa ezen a vizsgán elbukott. Hozzátette: a mai napig nem látja a szavakon túlmenő erőfeszítéseket a jelenlegi helyzet megváltoztatása érdekében.

Kövér László az interjúban elmondta: az uniós tagállamok egy része a migrációhoz "felemás módon áll hozzá", ennek oka a vészesen fogyó népességük is. Utalt arra, hogy Magyarországon körülbelül 1980 óta születik kevesebb ember, mint amennyi meghal.

A nők szerepéről nemrég mondott, sokat bírált mondatának legvitatottabb részét a pontosság kedvéért idézte: "azt szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás legmagasabb rendű formáját abban éreznék, ha unokákat szülhetnének nekünk". Ez egyfajta kívánság - hangsúlyozta, hozzátéve: a népességcsökkenés megállítása nem lehetséges csak gazdasági, kormányzati, politikai eszközökkel, a gondolkodásmódot is meg kell megváltoztatni. E nélkül minden erőfeszítés, legyen szó a lakástámogatás ösztönzéséről vagy gyermekek után járó adókedvezményről, hiábavaló erőfeszítés marad.

Úgy fogalmazott: miközben Magyarország népessége fogy, a világé növekszik, és "lesznek jelentkezők, akik szívesen berendeznék a maguk új hazáját itt, a Kárpát-medencében, a mi helyünkön".

A családok otthonteremtési kedvezményét (csok) érintő kritikákkal kapcsolatban azt mondta, szerinte a baloldali ellenzék cselekedeteit nem az emberek jövője, jóléte motiválja, hanem a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök iránti mérhetetlen gyűlölet, ezért ösztönből támadják a kormány minden intézkedését.

A gyermekvállalás egyik legfontosabb akadályát, az önálló lakáshoz jutás nehézségeit, az ebből fakadó anyagi gondokat a kormány megpróbálja csökkenteni, és támogatja azokat, akik a családi boldogságuk érdekében vállalnak gyermeket és a közösség fenntartásáért is tesznek - közölte.

Szolnokon, a 6. választókerületben vasárnap időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak. Kövér László ezzel kapcsolatban azt mondta, nagyon bízik abban, hogy a megyeszékhelyen minél többen támogatják a Fidesz-KDNP jelöltjét, mert rajta keresztül egy olyan kormányzati politikát is támogatnak, amely partnereknek tekinti az önkormányzatokat.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.