brusszel


Tiltakoznak az értelmiségiek

Figyelő Online
2016.01.19  09:03   
mail
nyomtatás
A kormány a következő két évben 150 ezer állami alkalmazottat kíván elbocsátani, hosszabb távon pedig 600 ezret. De mi lesz velük?
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) szeretné felhívni a közvélemény figyelmét, hogy milyen súlyos lépéseket kíván tenni a kormányzat az elkövetkező években a közszféra dolgozóival, melynek komoly hatásai lesznek a munkaerőpiacon - jelezte a szervezet. Mint nyílt levelükben megfogalmazták, nem látják biztosítottnak az állam működését, ha nagyarányú és gyors leépítések történnek a közszférában. Mint írják, a kormányzat tervei szerint, a következő két évben 150 ezer állami alkalmazottat kíván elbocsájtani, hosszabb távon pedig 600 ezret. Az ígéret az, hogy átvezetik a versenyszférába az elbocsájtott embereket. Erről készített a kormány valamilyen hatástanulmányt? Vagy csak dobálóznak a számokkal? - teszik fel a kérdést.

A levél így folytatódik: „A fűnyíró elven végzett elbocsájtások, az állam működésének azonnali összeomlásához vezethetnek. Az ÉSZT várja, hogy mikor hozza a kormány nyilvánosságra a konkrét terveit. A január ötödikei bejelentés óta ez nem történt meg.
A közszférában 2015. harmadik negyedévében a KSH adatai szerint 866 ezren dolgoztak. Ebből az egészségügyi és szociális területen 303 ezer az oktatás területén 229 ezren a közigazgatás, védelem és kötelező társadalombiztosítás területén 279 ezer fő állt alkalmazásban. A számokból könnyen látható, hogy a közszféra kétharmada az egészségügy és az oktatás területén dolgozik.
Köztudott, hogy az egészségügyben jelenleg is aggasztó méreteket ölt a szakemberhiány, amelynek közvetlen oka a megalázó bérezés és a munkakörülmények. Itt a létszámot nem lehet csökkenteni!

A pedagógusok, oktatók pedig túlterheltek és szintén alulfizetettek. A kötelező óraszámok emelése miatt itt sem lehet már elbocsájtani embereket.
A közigazgatás átszervezése 2010. óta tart. Megszűntek, átalakultak hivatalok, létrejöttek a kormányhivatalok. Az elvégzendő munka ezektől az átszervezésektől nem csökkent, hanem nőtt! Itt is elképzelhetetlennek tartjuk a leépítést, hiszen a közigazgatásban dolgozók is teljesítőképességük határán dolgoznak.
A közszférában az 1990-es években nagyarányú leépítések voltak. Akkor az újnak számító informatikai megoldások bevezetésével párhuzamosan csökkentették a szellemi alkalmazottak létszámát. Jelenleg nincs „tartalék" a rendszerben."

Az ÉSZT álláspontja szerint először meg kell határozni a közszféra feladatait, s a létszámokat a feladatokhoz kell megállapítani! Nem lehet máról-holnapra elküldeni 150 ezer embert az állami szférából, úgy, hogy azt a versenyszféra vagy felszívja, vagy sem. A 600 ezres létszám pedig ép ésszel belátható, hogy irreális. Az ÉSZT kéri a kormányt, hogy álljon elő forgatókönyvével és azonnal üljön tárgyalóasztalhoz az érdekképviseletekkel - zárul a levél.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.