brusszel


Öl, pusztít és profitot termel

Figyelő Online - Molnár Brigitta
2016.01.23  10:40   
mail
nyomtatás
Bár a cégek hivatalosan a felelős alkoholfogyasztást támogatják, a mostani adatok szerint azok teszik ki az alkoholt vásárlók több mint 60 százalékát, akik veszélyesen sokat fogyasztanak az Egyesült Királyságban - írja a Guardian.
A legfrissebb kutatás szerint az alkoholos italok gyártói a bevételeik nagy részét - csupán Angliában nagyjából 23,7 milliárd fontot - abból szerzik, hogy olyan embereknek értékesítenek, akik a saját egészségüket teszik tönkre. Emiatt több szakértő azzal vádolta meg a vállalatokat, hogy felelőtlenül árazzák be és hirdetik a termékeket.

Míg az iparágban dolgozók szerint az országban a legtöbben mértékkel fogyasztják az alkoholt, a vevőik 60 százaléka abba a csoportba tartozik, akik már káros mértékben isznak alkoholos italt, sőt a saját életüket is veszélyeztetik. A Public Health England szerint ez a szám igen magas, nagyjából 10,8 millió fő kockáztatja az egészségét és 1,6 millióan alkoholfüggők (kisebb vagy nagyobb mértékben).


A Southampton University professzora, Nick Sheron (aki az Alcohol Health Alliance egyik alapítója) arra a követeztetésre jutott, hogy az iparág számára a legjobb vásárlók azok, akik a veszélybe sodorják saját magukat. „Elemeztük az angol egészségügyi felmérés adatait és arra jutottunk, hogy az elfogyasztott alkoholmennyiség 69 százalékát azok isszák meg, akik rövid vagy hosszú távon nagy kár okoznak a szervezetüknek."

A Sheffield University-n is hasonló kutatásokat végeztek. Angliában nagyjából 37,8 milliárd font volt a 2013-ban eladott alkohol értéke, s ebből 23,7 milliárd fontot azok fizettek ki, akik saját magukat veszélyeztetik. Míg a lakosság kevesebb, mint 5 százalékát teszik ki azok, akik a súlyos károkat okoznak saját maguknak, addig a bevételek negyede (9 milliárd font) tőlük származik. Már az egészségügyi adatokból is kiderül, hogy milyen súlyos következményei vannak a mértéktelen italozásnak. Most már évente nagyjából 1 millió kórházi eset köthető az alkoholfogyasztáshoz, s ez kétszer annyi, mint 10 éve.

A kutatók szerint a probléma egyik oka az, hogy viszonylag olcsón hozzá lehet jutni az alkoholhoz. Már próbálkoztak azzal, hogy szabályozásokat vezessenek be, azonban az alkoholgyártók hevesen küzdöttek a megszabott minimum ár ellen.

Emellett az iparág képviselői inkább azt hangoztatják, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen lecsökkent az alkoholfogyasztással kapcsolatos bűncselekmények, illetve az ittas vezetés aránya. Továbbá úgy látják, hogy egyre kevesebb kiskorú fogyaszt alkoholt. A javulásban szerintük nagy szerepe van a saját kampányaiknak, amelyeket a kormány és a civil szervezetek is támogatnak.
Kapcsolódó cikkek
The Guardian
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200