Különösen igaz ez az iszlamista terrorizmusra, amely civilizációs háborút hirdetve a Nyugat társadalmi és politikai berendezkedését akarja elpusztítani. Ezért is okoz rendre éles közéleti vitát, ha egy-egy terrorcselekményt elszenvedett országban felmerül valamely különleges jogrend megalkotásának ötlete. Ilyenkor ugyanis a kormányzati cselekvőképesség nevében olyan lehetőséget hoznak létre a közjogi rendszerben, amellyel élve a kormányok a biztonságra, egyfajta „kivételes állapotra" hivatkozva tehetik másodlagossá az emberi jogokat, illetve azokat a procedurális normákat, amelyek a nyugati demokráciák alapjainak tekinthetők.

Ha egy ilyen lehetősséggel huzamosabban élni kényszerül egy állam, azt a terroristák győzelemként értékelhetik, hiszen ezáltal elérik a bukottnak és gyengének tartott politikai rend felborítását. Ráadásul az esetleges hatósági túlkapások nyomán keletkező társadalmi konfliktusok megsokszorozzák a toborzási lehetőségeiket. Nem meglepő tehát, hogy a különleges jogrendek kialakítása mindig, mindenhol erőteljesen vitatott tevékenység.

Így van ez Franciaországban, ahol Manuel Valls kormányfő a párizsi merényletek után bejelentette, hogy alkotmányba foglalná azt a törvényt, ami lehetővé teszi a kormány számára az alapjogok korlátozását. Így például kijárási tilalmat, a mozgás korlátozását, a házi őrizetet, egyes intézmények bezárását, illetve a média korlátozását. Az alkotmányba emelés azt a célt szolgálná, hogy például a terrorgyanúval őrizetbe vett személyek a francia alkotmányra hivatkozva ne tűnhessenek el idő előtt a hatóságok szeme elől. Franciaországban egyébként jelenleg rendkívüli állapot van, amelyet az államfő november 14-étől hirdetett ki 12 napra, amit a parlament később három hónapra meghosszabbított. Az új, alkotmányos szintű szabályozás a 12 napra korlátozott időszakon nem változtatna, hónapokra továbbra is csak a parlament döntésével lenne fenntartható a különleges jogrend.

Az Amerikai Egyesül Államokban a terrorizmus elleni harcot az ugyancsak sokat bírált Patriot Act segíti. A törvény, amelyet a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után fogadtak el, könnyíti a terrorizmus elleni intézmények közötti együttműködést, elősegíti a lehallgatások és házkutatási engedélyek beszerzését, valamint növeli a terrorizmus miatt elítéltekre kiszabható büntetés mértékét.

Nagy-Britanniában a 2005-ös a Prevention of Terrorism Act értelmében a belügyminiszter parancsára akár külföldi, akár brit állampolgárok szabadságjogai korlátozhatók, amennyiben feltételezhető, hogy az illető terrorizmussal kapcsolatos cselekményekben vesz részt. Kiköthető, hogy az illető hova mehet, hol dolgozhat, kivel tarthatja a kapcsolatot. A személyek házi őrizete is elrendelhető. A parancs kiadásához kevesebb bizonyíték kell, mintha egy bűnügyről lenne szó, ennek megszegése azonban börtönbüntetéssel járhat. A paranccsal kapcsolatos ügyintézés nem publikus, a vádlott és ügyvédje nem láthatja a bizonyítékokat. Emellett egy másik törvény, a Civil Contingencies Act vonatkozik vészhelyzetekre, mely szintén engedélyezi a szabadságjogok korlátozását, többek között például azt, hogy valakit tárgyalás nélkül tartsanak fogságban. A vészhelyzet azonban csak hét napig tarthat, amennyiben a parlament nem dönt másként.

A magyar kormány terrorveszély helyzetről szóló alkotmánymódosító javaslata több lényeges ponton is különbözik az említett külföldi példáktól. Az egyik, hogy tartalmukat tekintve a különleges jogrendre vonatkozó külföldi szabályozások leginkább a potenciális terroristák jogainak korlátozására fókuszálnak, így például kivételes a fogva tartás, a házi őrizet, a megfigyelés, a gyanúsított személyekkel kapcsolatos hatósági eljárás. Ehhez képest a tervezett magyar szabályozás a terrorveszély nem pontosan definiált fogalmára építve általánosabb értelemben terjesztené ki a kormány hatalmát, ahelyett, hogy az Alaptörvényben már ma is nevesített kivételes helyzeteket (rendkívüli állapot, szükségállapot, megelőző védelmi helyzet, váratlan támadás, veszélyhelyzet) pontosítaná. Ráadásul a kormány maga dönthetne a veszélyhelyzet 60 napra történő kihirdetéséről, ami nemzetközi összehasonlításban nagyon hosszú terminust jelentene.
Ezek az eltérések nyilván összefüggésben vannak azzal is, hogy Franciaországban, Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban az említett szabályozások konkrét terrorcselekményeket megelőző hatósági hibákra vagy hiányosságokra reagáltak, míg hazánk esetében ilyen előzményről szerencsére nem beszélhetünk. A bevándorló közösségekkel alig rendelkező, a menekültválságban is kizárólag tranzit országként érintett Magyarország fenyegetettsége jóval kisebb, mint az említett országoké, így a terrorveszély hangsúlyozása meglehetősen túlméretezett a kormány részéről. Arról nem is beszélve, hogy az előzmények azt mutatják, hogy az Orbán-kormány eddig leginkább belpolitikai célokra használta a terrorizmus vádját. Hol a kabinet ellen tüntető ellenzéki aktivistákat, hol a menekülteket segítő jogvédő szervezeteket gyanúsított terrorizmussal, a legtöbbször persze csupán retorikai szinten.
Elsősorban a kormány ez utóbbi gyakorlata kelti ma joggal azt a félelmet, hogy a terrorveszély helyzet tervezett intézménye kapcsán nem annyira Nyugaton, hanem inkább Keleten, az illiberálisnak nevezett rendszerekben kell keresni a mintát.
Putyin Oroszországában például, ahol 2012-ben, a gazdasági növekedés kezdődő lassulása és az elcsalt elnökválasztás után vett komolyabb represszív fordulatot a rendszer. Az elégedetlen középosztályt részben populista retorikával, részben megfélemlítéssel próbálták visszafogni. Kivételes helyzetekre hivatkozva többek között megszigorították az internet feletti ellenőrzést, újradefiniálták a hazaárulás fogalmát, bevezették az „idegen ügynök" fogalmát.

Az „ellenség a kapunál" az „idegen hatalmak" általi fenyegetettség képzete elsősorban a már említett „külföldi ügynök"-törvény jellegű intézkedéseken volt tetten érhető. Putyin politikája ebben az értelemben a „biztonságiasítás" (securitization) elméletével írható le, amely a fenyegetettség állapotára hivatkozva legitimálja a kormány jogkorlátozó intézkedéseit.

Magyarországon az utóbbi időszakban, és elsősorban a menekültválsággal összefüggésben ugyancsak megfigyelhető a biztonságiasítás elméletének alkalmazása. Az Orbán-kormány a többségi társadalom védelmében lép fel a menekültek által megtestesített veszélyre hivatkozva. Jelentős különbség ugyanakkor, hogy míg Putyin ezt külpolitikai intézkedéseinek igazolására, addig Orbán Viktor elsősorban belpolitikai haszonszerzésre alkalmazza. A magyar miniszterelnök korábban kiszivárogtatott, és sosem cáfolt, Bibó Szakkollégiumban elmondott beszédében egyébként nyílt elismerését fejezte ki Putyin módszere iránt, mégpedig a következő szavakkal: „Azt tanultam meg az oroszokról az elmúlt hatvan évben, hogy a kívülről érkező nyomás náluk a vezetést stabilizálja és nem destabilizálja. A nyugati logika szerint, ha sikerül egy országot gazdaságilag nehéz helyzetbe hozni, a GDP-csökkenés és a költségvetési problémák miatt hozott gazdasági szükségintézkedések elégedetlenséget hoznak magukkal a középosztályban, a középosztály pedig váltást kényszerít ki. Nyugaton ez sokszor így van, de az oroszoknál nem működik. A vezetés militarizálással válaszol a külső nyomásra, a fenyegetettség érzésével stabilizálja magát, ha kell, szabadságot korlátoz, politikai lehetőséget szűkít be. Tehát a nyugati lépések éppen stabilizálják és nem destabilizálják Putyint."

Aligha létezik ennél jobb összefoglalása annak, hogy mi is a célja a „kivételes állapot" folyamatos fenntartására épített politikának.

Juhász Attila
a Political Capital vezető elemzője

Kapcsolódó cikkek