brusszel


Magyar fizikust díjaztak az USA-ban

Figyelő Online - Kamasz Melinda
2016.02.04  14:20   
mail
nyomtatás
Valószínűleg még sosem fordult elő Amerikában, hogy egy frissen alapított díjat külföldi kapjon meg először. A magyar Kroó Norbert professzor most ezzel az elsőséggel is rendelkezik. Őt jutalmazták ugyanis elsőként a Texasi Egyetem (TAMU) Quantum Tudomány és Mérnöki Intézete által alapított és a Nobel-díjas fizikusról elnevezett Charles Townes díjjal.

A Bank Gutmann kíváló kezdeményeként már évek óta „üzemelő" Gutmann Fórum vendégként most Kroó Norbert professzort hívta meg, aki röviden beszámolt a jelenlévőknek a fény területén végzett kutatásairól, amelyért megkapta a Texasi Egyetem díját is. A díj egy széleskörű szavazás eredménye.

A névadó pedig az a Nobel-díjas Charles Townes, aki kutatótársaival együtt felfedezte a lézer elvét. Tavaly a 100 életévében halt meg, s Kroó Norbert néhány évvel ezelőtt, a lézer ötven éves születésnapján még találkozott vele, s mint mondta, rajta látszott igazán, hogy aki értelmes és kedvvel végzett munkát végez, az sokáig megőrzi fiatalságát. A professzor a jelenlévőknek számtalan anekdótát is megosztott Nobel-díjasokkal való találkozásairól, munkájáról, a plazmonika területén tett felfedezéseiről. Neki sikerült létrehoznia a világ első plazmonlézerét is. A plazmont Kroó Norber mint egy új tipusú fényt emlegette, amely több mindenre teszi alkalmassá, akár a jövő kvantum számítógépeinek kifejlesztésében is szerepe lehet.


Kroó Norbert fizikus, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja a Gutmann Fórum idei első összejövetelén a Bank Gutmann fővárosi irodájában 2016. február 3-án. A professzor a fény területén végzett kutatásaiért a közelmúltban vette át a Texasi Egyetem Charles H. Townes-díját. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A szegényebb országokban jó, ha a fizikusnak vannak ötletei, a gazdagabb országokban dolgozóknak pedig eszközeik ezek igazolására, mérésére. Ez egy jó munkamegosztás - tette hozzá a professzor, aki azt is elmondta, hogy amikor felfedezte, hogy szobahőmérsékleten szupravezetést tapasztalt a plazmonok gerjesztésénél, amelyet addig csak extrém hidegben tapasztaltak, három napig nem tudott aludni.

Kroó Norbert különösen büszke volt a tavalyi magyarországi Fény Éve rendezvényekre. Mint mondta, ha a fiataloknak be tudják mutatni, milyen érdekes a fizika, a kémia, talán nő majd a természettudományok iránt érdeklődő tizenévesek száma is.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.