brusszel


Hiller rendszerjellegű változást sürget

Figyelő Online
2016.02.06  14:57   
mail
nyomtatás
Az Országgyűlés szocialista alelnöke szerint rendszerjellegű változásra van szükség, az ország jelenlegi vezetői ugyanis olyan társadalomban gondolkodnak, amelyet minden szinten irányítani tudnak.
Hiller István - korábbi oktatási és kulturális miniszter - a Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért Egyesületnek az oktatás helyzetét megvitató szombati budapesti rendezvényén arról beszélt, szerinte nem véletlen, hogy a közoktatási törvényt köznevelésire változtatták, mert az a lényege: "mi nevelünk titeket, mi mondjuk meg a normákat".

Az történik, amit a törvényben megfogalmaztak, ezért is szükséges a változtatás - mondta az ellenzéki politikus.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint minden a "vezértől" függ, a jelenlegi "klikes" rendszer addig marad, amíg az politikai cél. Arra a hírre reagálva, hogy Czunyiné Bertalan Judit távozik a köznevelési államtitkári posztjáról, azt mondta, hogy ezzel semmi nem fog változni.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint nemcsak az oktatással, hanem az egész közszférával baj van. A tiltakozások kiváltó okairól szólva arról beszélt, hogy a tanárok a saját bőrükön érzik a közoktatási rendszer problémáit, a szülök pedig felháborodtak, hogy mennyire leterhelik gyermekeiket. Ez most összeért, és ehhez kellett még a miskolci Hermann Ottó gimnázium levele is - mondta.

Szüdi János, közoktatási szakértő, több baloldali kormány államtitkára azt mondta, hogy amíg az iskolák nem kapják vissza jogi személyiségüket, addig nem lesz érdemi változás. Szavai szerint ma az iskolákban azt kell oktatni, amit a hatalom jónak tart, így a hatalom az iskolákon keresztül eljut minden családba. Az országnak el kellene jutnia addig, hogy a jelenlegi út nem vezet sehova - fogalmazott.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.