brusszel


Leszálló ágban az Air Berlin

Figyelő Online
2016.02.07  16:10   
mail
nyomtatás
Folytatja költségei csökkentését a gazdálkodási nehézségekkel küszködő Air Berlin légitársaság. Ennek keretében Stefan Pichler vezérigazgató és a vezetés nyolcvan tagja lemond jövedelmének 5-10 százalékáról - írja a Spiegel magazin.
A Spiegel értesülése szerint a légitársaságnál a túlórákat ezentúl előre be kell jelenteni és engedélyeztetni kell a vezetéssel, valamint ha lehet, szabadnappal kell ellentételezni. A lap szerint a társaság pilótái lemondanak az idei évre már kialkudott négy százalékos béremelésről.

A légitársaság szóvivője az AFP hírügynökség megkeresésére megerősítette a lap értesülését, bár részletekbe nem bocsátkozott és nem nevezte meg az intézkedésekkel megtakarítani tervezett összeget sem.

Az Air Berlin a folyamatban lévő szerkezetátalakítással - működési költségeinek csökkentése és forgalmának a növelése érdekében - a legkifizetődőbb járatokra és reptéri csomópontokra akarja összpontosítani tevékenységét. A program leépítéseket is magában foglal.

A Lufthansa után a második legnagyobb német légitársaság, az Air Berlin több szanálási program és számos vezetőcsere ellenére is már hosszú ideje veszteséges. Az elmúlt hét évben a társaság csak egy alkalommal ért el nyereséget. Harminc százalékos tulajdonosa, az Etihad légitársaság is részesítette már pénzügyi támogatásban. Jelenlegi vezére, az egy éve hivatalban lévő Stefan Pichler az idei évre ígérte nyereségessé tenni a társaságot.

Az Air Berlin 2015 harmadik negyedévében 1,3 milliárd eurós forgalom után már 56,2 millió euró nyereséget ért el az egy évvel korábbi jelentős veszteséggel szemben. A negyedik negyedéves eredményt a társaság áprilisban teszi közzé.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200