brusszel


Szijjártó nem tudja, az unió miképpen kezelne egy Schengen-kataklizmát

Figyelő Online
2016.02.08  12:30   
mail
nyomtatás
A belső EU-határellenőrzést megszüntető schengeni rendszer összeomlása rendkívüli károkat okozna az Európai Uniónak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a The Daily Telegraph című tekintélyes brit konzervatív napilapnak.

"A schengeni övezet lebontása vagy megsemmisülése olyan súlyos gazdasági kárral járna, hogy nem is tudom, Európa hogyan tudná ezt kezelni" - idézi a hétfőn megjelent interjúban Szijjártó Pétert a brit lap.

A külgazdasági és külügyminiszter a The Daily Telegraph idézete szerint kifejtette: Schengen két elemre épül. Az egyik az, hogy a nincs belső ellenőrzés, a másik pedig a külső védelem. Ha a második konszenzust nem tartják be, az nagyon könnyen az első lebomlásához is vezethet - tette hozzá.

Szijjártó Péter bírálta Görögországot, mivel szavai szerint az Európai Unió déli határa védtelen a migránsok beáramlásával szemben. "Ha Görögország nem tesz eleget a schengeni előírásoknak, akkor másik védelemre van szükségünk" - fogalmazott.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Brüsszelnek mindenáron meg kell őriznie a schengeni zónát, annak érdekében, hogy elejét lehessen venni Európa "végzetes gazdasági hanyatlásának" a többi erőközponttal folytatott globális versenyben. "Az Egyesült Államok nagyon erős, Kína extenzív gazdaságpolitikát folytat, az arab államok erősödnek, mi európaiak pedig mélyen belesüppedtünk saját problémáinkba" - mondta Szijjártó Péter a brit napilapnak.

A The Daily Telegraph az interjúhoz kapcsolódóan adatokat közöl a schengeni zóna esetleges megszűnésének gazdasági hatásairól. Idézi a francia kormány által finanszírozott, Stratégie nevű kutatóintézet becslését, amely szerint Schengen felszámolásának gazdasági költsége egy évtized alatt elérhetné a 110 milliárd eurót; ennek fele a kieső turisztikai forgalomból eredne, de a kereskedelmi forgalom értéke is 10-20 százalékkal visszaeshetne.

A nemzetközi közúti szállítási szövetség (International Road Transport Union, IRU) adatai szerint évente 57 millió kamion összesen 2800 milliárd euró értékű árut továbbít a schengeni országok között, és az európai közúti fuvarozó cégek 3 milliárd euró bevételkieséssel számolhatnának Schengen megszűnése esetén - áll a brit lap cikkében.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.