brusszel


Hosszú Katinka-ügy: Kiss László szerint a magyar bajnokság is verseny

Figyelő Online
2016.02.11  13:23   frissítve: 2016.02.11 16:06
mail
nyomtatás
Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya szerint Hosszú Katinka esetében a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) átnyúl a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) feje fölött.

A szakvezető az MTI-hez csütörtökön eljuttatott állásfoglalásában reagált így azok után, hogy a világ- és Európa-bajnok tudatta: nem indul az április országos bajnokságon, és erről a döntéséről a MOB-ot tájékoztatta. "Már korábban levélben fordultam a MOB elnökéhez, amelyben keserűségemnek adtam hangot, hiszen ötvenéves edzői pályafutásom alatt olyannal még nem találkoztam, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság átnyúljon a szövetség feje fölött, mivel úgymond a +nyugalom+ érdekében maga kíván szakmai kérdésekben egyeztetni egy élversenyzővel. Ez ide vezetett..." - írta Kiss László.

A szövetségi kapitány hozzátette: "Még ha Katinka a MOB-nak igent is mondott volna az ob-részvételre, akkor sem tartanám elfogadhatónak, hogy valaki ily módon üzenje meg a válogatott teljesítményéért felelős szakvezetőnek, hogy rendelkezésre áll. Mondom ezt úgy is, mint a Magyar Edzők Társaságának alelnöke."

A magyar bajnokság is verseny

Kiss László azt is abszurdnak tartja, hogy Hosszú Katinka nem vett részt a január végi budapesti FINA-gálán, ahol a világ legjobbjának választották. "Igaz, hogy a tizennégy díjazott közül csak heten érkeztek Budapestre, ő azonban Budapestről távozott annak érdekében, hogy Luxemburgban, a pénzdíjas versenyen indulhasson" - szögezte le a kapitány, majd ezzel folytatta: - A magyar bajnokság nem pénzdíjas, a váltók tagjai csak az olimpiai részvétel kivívása érdekében szállnak vízbe. Katinka és edzője eddig mindig azt hangsúlyozta, számukra a verseny jelenti az edzést. A magyar bajnokság is verseny."

A szakvezető kitért rá, hogy április 13. és 16. között rendezték volna eredetileg az országos bajnokságot Győrben.  "Ám annak érdekében - fogalmazott -, hogy a váltók a lehető legfrissebben állhassanak rajthoz, egy nappal meghosszabbítottuk az eseményt, és április 12-én egy váltónappal kezdünk, amelyen fontos szerep hárult volna Hosszú Katinkára. A magyar úszócsapat eddig húsztagú, a váltók kvalifikációja további versenyzők és edzők részvételét tenné lehetővé Rióban." 

Kiss László állásfoglalásának közvetlen előzménye az volt, hogy Hosszú Katinka a MOB-bal tudatta: nem áll rajthoz az áprilisi ob-n, mert Amerikában edzőtáborozik.
"Szakmai egyeztetés zajlott le a Magyar Olimpiai Bizottság, Hosszú Katinka, valamint edzője, Shane Tusup között, amelyről a MOB főtitkára tájékoztatta Kiss László szövetségi kapitányt - nyilatkozta Siklós Erik, a MOB kommunikációs igazgatója a Nemzeti Sportnak. - Az érintett témák egyike volt, hogy a versenyző nem áll rajthoz az országos bajnokságon, mert nem szeretné megszakítani amerikai edzőtáborozását. De a májusi Európa-bajnokságon a válogatott rendelkezésére áll váltóban is" - olvasható a sportnapilap csütörtöki számában.

Váltóban először a tavalyi, kazanyi világbajnokságon lehetett kiharcolni a riói részvételt - ott az első tizenkét helyen rangsorolt kvartett szerzett indulási jogot -, magyar női váltó azonban egyik számban sem indult, mivel Hosszú Katinka az egyéni számokra összpontosított, nélküle pedig a szövetségi kapitány nem tartotta érdemesnek a váltók nevezését. Így viszont május 31-ig lehet a maradék négy hely egyikét megszerezni: a nem kvalifikált országok között a négy legjobb időt elérő staféta lehet még olimpiai résztvevő. A nőknél a 4x200-as gyorsváltóban - amelyben a londoni játékokon döntőbe kerültek a magyarok, a 2014-es Eb-n pedig bronzérmet szereztek - és a 4x100-as vegyesváltóban mutatkozik komoly esély a kvótaszerzésre. A férfiaknál Kazanyban a 4x100 méteres férfi gyorsváltót - bár az előfutamok során a harmadik legjobb időt úszta - rossz váltás miatt kizárták, így számára is Győrben nyílik újra esély.

Reagált a MOB

A Magyar Olimpiai Bizottság vezetése értetlenül áll Kiss László csütörtöki állásfoglalása előtt, amelyben az úszók szövetségi kapitánya többek között arról írt, hogy Hosszú Katinka esetében a MOB átnyúl a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) feje fölött. A MOB a reagálásában emlékeztetett arra, hogy a legendás mesteredző a múlt héten maga fordult Borkai Zsolt MOB-elnökhöz levélben, és kérte őt: próbálja meg elérni, hogy "ez a fölösleges - minek is nevezzem? - civakodás mielőbb lezáruljon és a magyar úszó válogatott a megszokott keretek között érhesse el azokat az eredményeket, amelyekre mindeddig a Magyar Olimpiai Bizottság is büszke volt". Levelét úgy folytatta, hogy amíg ez az "áldatlan állapot" fennáll, Hosszú Katinkától és edzőjétől a versenyző edzőtábori igényeiről, a versenyzési terveiről, illetve arról szeretne tájékozódni, hogy számíthat-e rá a váltókban az áprilisi országos bajnokságon. A MOB honlapján olvasható válaszból kiderül, Borkai Zsolt felkérte Szabó Bence MOB-főtitkárt, hogy a sportigazgatóság illetékes munkatársával közösen kérjen válaszokat Hosszú Katinkától a Kiss László által feltett kérdésekre. Szerdán megtörtént az egyeztetés, amelynek eredményéről Szabó Bence írásban tájékoztatta Kiss Lászlót. A levélben a főtitkár egyértelművé tette, hogy először és utoljára vállalt a MOB ilyen feladatot.

"Szeretném nyomatékosítani, hogy tőlem és a Magyar Olimpiai Bizottság Irodájától a jövőben ne kérjen +közvetítő+ szerepet a Magyar Úszó Szövetség (MUSZ) és Hosszú Katinka sem" - írta Szabó Bence, hozzátéve, hogy Borkai Zsolt soha nem tett olyan nyilatkozatot, hogy ő, vagy a MOB folyamatosan közvetítene Hosszú Katinka és az úszóválogatott szövetségi kapitánya között.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.