brusszel


Fogyatkoznak az elnökjelöltek

Figyelő Online
2016.02.13  16:19   
mail
nyomtatás
Jim Gilmore személyében pénteken újabb amerikai republikánus párti elnökjelölt-aspiráns jelentette be: abbahagyja a kampányt.
Bár nagyon keveset hallatott magáról, és a választási kampányban sem tűnt ki - az amerikai média szinte tudomást sem vett róla -, a 68 éves Jim Gilmore nem teljesen újonc a politikában. A katonai hírszerzés tisztjeként 1997-ben lépett a politika színpadára, és 1998-ban meg is választották Virginia szövetségi állam kormányzójává. 2002-ig irányította a legészakibb déli államnak becézett Virginiát, majd 2007-ben próbálkozott, hogy a Republikánus Párt elnökjelöltje legyen, de akkor is abbahagyta egy rövid kampány után. 2008-ban indult a szenátusi választásokon, de alulmaradt Virginia másik ex-kormányzójával, Mark Warnerrel szemben.

Gilmore tavaly júliusban jelentette be, hogy ambicionálja az elnökjelöltséget, s abban bízott, hogy nemzetbiztonsági kérdésekben szerzett tapasztalata, valamint fiskális konzervatív hírneve segíti őt a kampányban. Ám nem sikerült támogatást szereznie, sem a pártjában, sem a választók körében, s még az elnökjelölt-aspiránsok országos televíziós vitáira sem hívták meg. Most közleményben tudatta, hogy kiszáll a választási harcból, de egyúttal tudatta azt is, hogy támogatja majd pártja elnökjelöltjét, bárki is legyen az, és továbbra is felemeli szavát - mint fogalmazott - Hillary Clinton, vagy Bernie Sanders, a demokraták két elnökjelölt-aspiránsa megválasztásának "veszélye" ellen.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.