brusszel


Bedurranhat a lakáspiac

Figyelő Online
2016.02.17  11:30   
mail
nyomtatás
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatására nemcsak az új lakások forgalma, hanem a használt lakások iránti kereslet is jelentősen megnőhet idén - mondta az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat elemzési vezetője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Soóki-Tóth Gábor hozzátette: az előrejelzésük szerint a lakáspiaci adásvételek száma elérheti idén a 150-155 ezret. Tavaly, az eddigi adatok szerint, 135 ezer adásvételt kötöttek, ami 20 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Az elemzési vezető szerint a főváros mellett elsősorban a nyugati országrészben, a Balaton környékén és a nagyvárosok térségében várható élénkebb lakáspiaci forgalom idén.
Elmondta, hogy az igénylésre jogosultak 10-20 százaléka adhat be támogatási kérelmet, a 2016-2019 közötti 4 évben országosan 50-100 ezer közötti csokot igénylő családra számítanak.
Az új építésű lakásokra bevezetett 5 százalékos áfa hatására, valamint a csoktól várt keresletélénküléssel számos, korábban leállt projektet indítanak újra a fejlesztők. A kiadott építési engedélyek alapján idén az új lakások építése elérheti a 10-12 ezret - tette hozzá.
Soóki-Tóth Gábor az árakról elmondta, hogy 2012-óta folyamatosan emelkednek. Az új lakások ára a fővárosban és az agglomerációban februárig 20-30 százalékkal is nőtt tavaly decemberhez képest.

A kereslet élénkülésével idén még nem tudnak lépést tartani az ingatlanfejlesztők, így rövidtávon nagy régiós eltérésekkel 5-25 százalék közötti árnövekedésre lehet számítani az új lakások piacán - ismertette.

Tavaly a használt ingatlanok között a legnagyobb, 40 százalék körüli áremelkedés a fővárosi panellakások átlagárában volt. A fővárosi családi házak és a hagyományos szerkezetű társasházi lakások átlagárai 19, illetve 24 százalékkal nőttek.

A nyugati országrészben az átlagárak 7-11 százalékos növekedést mutattak a családi és téglaépítésű lakások esetében, a panellakások átlagára ennek duplájával, 21 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A használt társasházi téglalakások és a családi házak ára 8-10 százalékkal nőtt Pest megyében és a nyugati országrészben.
Közlése szerint az értékesítéshez szükséges idő a használt családi ház esetében közel hat hónap. A leggyorsabban a panellakások találtak vevőre tavaly, átlagosan egy hónap alatt, ami fele a korábbi évben szükséges időnek - tette hozzá.

A témáról igen részletes, több oldalas elemzést közöl a csütörtöktől kapható Figyelő idei 7-ik lapszáma.

Alább idézünk pár nyitó gondolatot a cikből:

Ki kér CSOK-ot?

Beruházók és kedvezményezettek tömegei matekoznak az állami ajándék kihasználásán a feltételek legutóbbi enyhítése után. Évente 10-15 ezer család keres majd új otthont a plusz 20 millióval a zsebében, még jobban felforgatva az amúgy is forrongó ingatlanpiacot.

A pénzosztás működik. Akár ezt is kiírhatná óriásplakátokra a kormány, hiszen máris felforgatta az ingatlanpiacot a december közepén meghirdetett családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK). A legalább három gyereket nevelő vagy tervező családok tíz- meg tízezrei nézegetik, ízlelgetik, számolgatják az ölükbe pottyanó 10+10 milliós lehetőséget. Kapcsoltam - mondhatnák Rózsa György legendás tévévetélkedője nyomán.


A kommunikáció ugyan ebben az esetben is előreszaladt a jogalkotáshoz képest, de február 10-én a kormányzat végre rendbe tette a szabályozási káoszt. Emellett tovább enyhített számos CSOK-os részletszabályon (ezeket lásd külön), szélesítve azok körét, akik eséllyel pályázhatnak akár a 10+10 millióra is. (Három gyerek vagy ezek vállalása esetén új építésű házra/lakásra 10 milliós állami támogatás és mellé kedvezményes, 3 százalékos, 25 évre is felvehető 10 milliós plafonú hitel is jár.)
Az nem is kérdés, hogy óriási az érdeklődés. Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője napi átlagban 42 ezerrel több oldallátogatóról számol be, mint egy évvel korábban. A több mint 430 ezer hirdetést listázó, vezető hazai szakportálon csak a CSOK-kritériumoknak megfelelő lakóegységeket naponta immár 150 ezren nézegetik, ami 39 százalékkal több, mint a 2015-ös átlag. A portált nem ismerőket is beszámítva tehát legalább 50-60 ezer család ugrott rá egyből a lehetőségre, mások példáját látva és hallva pedig ugyanennyien bizonyosan csatlakoznak hozzájuk. Persze 100 ezer érdeklődő közel sem 100 ezer vásárló, és ha többségük az is lesz a következő években, nagyobb részük aligha a 10+10-es kategóriából kerül ki.
Rövid távon van ráadásul egy jelentős korlát is.

A teljes cikk a 2016/07-es Figyelő hetilapban.

 

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.