brusszel


Megvan a kínai válasz a tőzsdeválságra

Figyelő Online
2016.02.21  13:20   
mail
nyomtatás
Leváltották a kínai értékpapír- és tőzsdefelügyelet első emberét, helyére egy tapasztalt bankár került. A szakmát a tavalyi hosszan tartó tőzsdepánik után nem érte meglepetésként a hét végén közölt döntés.
Hsziao Kang 2013 óta állt a Kínai Értékpapírpiaci Szabályozó Bizottság (CSRC) élén és bírálatok érték, amikor tavaly év közepétől váratlanul szinte megállíthatatlanul jelentős zuhanást voltak kénytelenek elkönyvelni a kínai tőzsdék. A sanghaji és a sencseni tőzsdén az árfolyamok összességében 40 százalékkal csökkentek.
Hsziao az idén januárban sikertelenül próbált megfékezni egy újabb eladási hullámot, és már akkor felröppent a hír, hogy felajánlotta lemondását, de ezt a felügyelet cáfolta. Az 57 éves Hsziaót főnökei egyébként "energikusnak és határozottnak" írták le, karrierje során volt a Bank of China főnöke és a jegybanknál is eltöltött két évtizedet. Meg szokták róla jegyezni, hogy az utóbbi három évben őszült meg.

Helyére az 54 éves Liu Si-jü, a Kínai Mezőgazdasági Bank elnöke került, aki korábban 8 éven át a jegybank kormányzóhelyetteseként is dolgozott és a pénzügyi ágazatban jelentős tapasztalatokkal rendelkező közgazdász hírében áll.
A kínai vezetés és a szakmai közvélemény több stabilitást és kiszámíthatóságot vár a piacon, vagyis a befektetők bizalmának visszaszerzését reméli, továbbá az elsődleges részvénykibocsátások (IPO) reformjának közelgő elindítását.

A személycserével kapcsolatos szakértői kommentárok általában megjegyzik, hogy a tényleges, érzékelhető változásokra, ha lesznek ilyenek, minden bizonnyal egy ideig, akár fél évig is várni kell.
Megfigyelők ugyanakkor azt is megjegyzik, az új vezető személye önmagában nem hozhat változást, Liunak nehéz dolga lesz, ugyanis már elődje időszakában is kiderült, rendszerszintű problémák akadályozzák a döntések végrehajtását.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.