brusszel


Egy évtizeddel később

Figyelő Online - Lőrincze Péter
2016.02.25  06:20   frissítve: 2016.02.23 13:59
mail
nyomtatás
Nem öröm, ha az ember azt tapasztalja, hogy amit több mint tíz évvel ezelőtt felvetett, az ma éppúgy, változatlanul érvényes. 2004-ben tette közzé megállapításait a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) arról, hogy a magyar állam nemzetközi összehasonlításban „túlsúlyos”. OECD-statisztikák támasztották alá, hogy Magyarországon a közszférában legalább 200 ezer fővel többen vannak, mint a térségben található versenytársaknál.

Nem tagadom, akkori nézeteink igazolását láttam abban, hogy most a kormányzat 2018-ig a közszféra 150-200 ezer fős csökkentését célozta meg. Akkor úgy számoltunk, hogy évente mintegy 1000 milliárd forinttal költünk többet az adófizetők pénzéből annál, mint ami arányos lenne. Ráadásul a statisztika bizonyos szempontból félrevezető. Az OECD közszféra-statisztikájában ugyanis szerepel a kötelező társadalombiztosítás, a honvédelem és a közigaz...

A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2016/8 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Félelmek és tények

Lánczi Tamás személyes álláspontja

Családi pótlék itt és ott

Kiszelly Zoltán nézőpontja

Pontozással nyert az EU

Kína igen ügyesen Oroszországot használja fel saját érdekei előmozdítására

A holland választás tanulságai: „jó” populizmus és mélyreható vita

A hollandok elmúlt 15-20 éve azt mutatja meg nekünk, hogy az olykor késhegyre menő vitáknak komoly hozadéka van

top200