brusszel


Két miniszteri szék inog

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2016.03.03  08:00   
mail
nyomtatás
Balog Zoltán és Fazekas Sándor pozíciója nem biztos a kormányban, a többiek jó eséllyel végigdolgozhatják a mostani kormányzati ciklust. A Figyelő a kabinet, választásokig húzódó belső mozgásairól próbált tájékozódni a folyamatokra rálátó forrásainál, ez alapján rajzolódott ki a kép, hogy két tárcavezetőjét cserélheti le a ciklusból hátralévő időben Orbán Viktor. A többiek helyzete stabilabb.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, Balog Zoltán egyértelműen az oktatás, illetve az egészségügy körüli kálváriák miatt került szorult helyzetbe a miniszterelnök előtt.

A Figyelő tudomása szerint a tárcavezetővel informálisan egy éve közölte Orbán, hogy sürgősen tegyen rendet a Klikk háza táján, gondoskodjon arról, hogy a kifizetések ütemezetten, rend szerint megtörténjenek. Ez nem történt meg, ami miatt - hallottuk - Varga Mihálynak, a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetőjének is volt már pár kellemetlen perce a kormányüléseken.

Bizonyos értelemben Fazekas Sándor is az Orbánhoz fűződő erős kapocs miatt maradhat még a posztján. Pedig sok kritika éri - a kormánytól is - a vidékfejlesztési tárca támogatás elosztási mechanizmusát. Azonban Fazekas egy időben nagy szolgálatot tett Orbánnak, amit a miniszterelnök - szokásához híven - nem felejt.
Fazekas készítette elő Orbán vidéki útjait, még az ellenzéki időkben. Ő volt az, aki mindent elrendezett, hogy tükörsimán menjen a pártelnöki látogatás. Bejárta a helyszíneket, egyeztetett a helyiekkel, mikor, hol lesz programja a pártelnöknek. Nem látványos, de Orbán és a Fidesz népszerűségének építésében nagyon fontos feladata volt, s ezt a miniszterelnök respektálja. Ez a kötődés megnehezíti, hogy Fazekastól megváljanak, ezzel együtt azon két miniszter közé sorolták most a Figyelőnek, akiknek a legnagyobb esélyük van arra, hogy 2018 előtt távoznak a kormányból.

A Figyelő cikke a többi miniszter pozíciójával is foglalkozik, kiderül, mire kell figyelnie Trócsányi László igazságügyi miniszternek, mi a legújabb ütközőpont Lázár János és Rogán Antal esetében, és hogyan változott a külügyminiszter, Szijjártó megítélése a kormányon belül.

További részletek a Figyelő 2016/9-es számában!
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.