brusszel


Kormánytagok: kiknek lesz egyre forróbb a talaj?

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2016.03.04  11:32   
mail
nyomtatás
Az oktatásért és az agráriumért felelős tárcavezetőknek kell bizonyítania Orbán előtt. A következő év nyaráig kaphat esélyt Balog Zoltán. Fazekas Sándor a múltban tett jó szolgálatai miatt élvez még bizalmat.
Balog Zoltán és Fazekas Sándor pozíciója nem biztos a kormányban, a többiek jó eséllyel végigdolgozhatják a mostani kormányzati ciklust. A Figyelő a kabinet választásokig húzódó belső mozgásairól próbált tájékozódni a folyamatokra rálátó forrásainál, ez alapján rajzolódott ki a kép, hogy két tárcavezetőjét cserélheti le a ciklusból hátralévő időben Orbán Viktor. A többiek helyzete stabilabb. (Cikkünk megjelenése után Lázár János miniszter szokásos heti kormányinfóján az MTI szerint kérdésre válaszolva cáfolta a hírt, szerinte Orbán Viktor 2018-ban értékeli a kormánytagok munkáját  - a szerk.)

KELLEMETLEN PERCEK
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, Balog Zoltán egyértelműen az oktatás, illetve az egészségügy körüli kálváriák miatt került szorult helyzetbe a miniszterelnök előtt. A Figyelő tudomása szerint a tárcavezetővel informálisan egy éve közölte Orbán, hogy sürgősen tegyen rendet a Klikk háza táján, gondoskodjon arról, hogy a kifizetések ütemezetten, rend szerint megtörténjenek. Ez nem történt meg, ami miatt - hallottuk - Varga Mihálynak, a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetőjének is volt már pár kellemetlen perce a kormányüléseken. Rajta azt kérték számon, hogy miért nem ügyelt a költségvetésen keresztül a szükséges anyagi háttér előteremtésére. Forrásunk szerint az NGM-ben az előző évi eredeti előirányzathoz igazítva tervezték meg a Klikk támogatását, nem pedig az évközben felmerült valós igények szerint. Ezt többször is felrótták a József nádor térieknek a kabinetüléseken.

Balognak azonban van még ideje bizonyítani. Védettséget jelent számára, hogy Orbán bizalmi embere, a miniszterelnök választottja. Ezért tudja nehezen elengedni a kezét a „főnök". Czunyiné Bertalan Judit beáldozása is ennek tudható be: az államtitkár ráadásul amúgy is nyugalmasabb munkakörre vágyott, ami kevésbé teszi próbára az egészségét. Nem lesz viszont pardon Balognak, ha 2017 nyarán is fennállnak a kaotikus viszonyok az oktatásban, illetve az egészségügyben. A választások előtt alig egy évvel ez a helyzet elfogadhatatlan lenne a kormányfő számára, akkor biztosan lépni fog - mondták lapunknak jól értesült nyilatkozóink.

Bizonyos értelemben Fazekas Sándor is az Orbánhoz fűződő erős kapocs miatt maradhat még a posztján. Pedig sok kritika éri - a kormánytól is - a vidékfejlesztési tárca támogatás elosztási mechanizmusát. Azonban Fazekas egy időben nagy szolgálatot tett Orbánnak, amit a miniszterelnök - szokásához híven - nem felejt. Fazekas készítette elő Orbán vidéki útjait, még az ellenzéki időkben. Ő volt az, aki mindent elrendezett, hogy tükörsimán menjen a pártelnöki látogatás. Bejárta a helyszíneket, egyeztetett a helyiekkel, mikor, hol lesz programja a pártelnöknek. Nem látványos, de Orbán és a Fidesz népszerűségének építésében nagyon fontos feladata volt, s ezt a miniszterelnök respektálja. Ez a kötődés megnehezíti, hogy Fazekastól megváljanak, ezzel együtt azon két miniszter közé sorolták most a Figyelőnek, akiknek a legnagyobb esélyük van arra, hogy 2018 előtt távoznak a kormányból.

További részletek a Figyelő 2016/9-es számában!
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.