brusszel


Kopaszok: lépett a rendőrség

Figyelő Online
2016.03.04  14:45   
mail
nyomtatás
Nyomozást rendeltek el a február 23-án a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) történtek miatt - közölte a szocialista Nyakó István pénteken az MTI-vel. A rendőrség megerősítette a nyomozás elrendelését.

Nyakó István elmondta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a nap folyamán azzal kereste meg, hogy elrendelték a nyomozást az NVI-nél történtek miatt. A BRFK pénteken a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen - tudatták az MTI megkeresésére.

Az MSZP-s politikus közlése szerint hétfőn tanúként hallgatják meg az ügyben; két nappal korábban még feljelentés-kiegészítés ügyében kereste meg a BRFK. Nyakó István azt vélelmezte, hogy a Kúria csütörtök este nyilvánosságra hozott döntése játszhatott közre a nyomozás elrendelésében.

Kitért arra, hogy felülvizsgálati kérelmet fog benyújtani a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) két, a vasárnapi boltzárral kapcsolatos határozata miatt. Hozzátette: az egyik határozattal Erdősi Lászlóné népszavazási kérelmét hitelesítette az NVB, míg a másik határozattal elutasította az ő, a vasárnapi boltzár eltörlését célzó népszavazási kezdeményezését. Megjegyezte, már csak azért is kérni fogja a felülvizsgálatot, mert értelmezése szerint a Kúria határozatában erre "felkérte".

A Kúria honlapján csütörtök este nyilvánosságra hozott határozat szerint múlt kedden az NVI-nél tartózkodó ismeretlenek akadályozták az MSZP-s politikust jogai gyakorlásában.  A szocialista politikus hétfőn közölte, feljelentést tett az ügyben múlt héten a Központi Nyomozó Ügyészségen, illetve az V. kerületi rendőrségen.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.