brusszel


Egyre több a szabadtéri tűzeset

Figyelő Online
2016.03.12  10:40   
mail
nyomtatás
Márciusban eddig több mint hetven szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat, s ebből 55 eset az elmúlt hétvégén történt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Közleményükben felhívták a figyelmet, hogy a szabadtéri tüzek jellemzően az év két időszakában jelentenek komoly veszélyt: tavasszal és a nyári szárazságok idején. Idén tavasszal eddig a csapadékos időjárás miatt kevesen tudták megkezdeni a kerti munkálatokat, amelyekkel minden évben együtt jár a szabadban keletkezett tűzesetek számának ugrásszerű megemelkedése - tették hozzá.

Az OKF felhívta a figyelmet, bár az önkormányzatok rendeletben bizonyos keretek között engedélyezhetik, az ország területén alapvetően tilos a kerti zöldhulladék elégetése. Emellett az egyéb hulladékok égetése is tilos, az ugyanis a veszélyes égéstermékek miatt mérgezést, valamint környezetkárosítást okozhat. A jogszabályokban foglaltak megszegése esetén akár súlyos pénzbírság is kiszabható - emelték ki.

A tűzesetek megelőzése érdekében az OKF azt kéri, hogy a szabadban gyújtott tüzet soha ne hagyják felügyelet nélkül, a tűz környezetében ne legyen más éghető anyag, amin az továbbterjedhet, továbbá mindig gondoskodjanak elegendő oltóanyagról, illetve legyen kéznél olyan szerszám, amivel irányítani tudják az égést.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: OKFbaleset

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.