brusszel


Négy francia halt meg a terrortámadásban

Figyelő Online
2016.03.15  10:43   
mail
nyomtatás
Négy francia áldozata van az előző napi elefántcsontparti dzsihadista terrortámadásnak, amelyben 15 civil és a biztonsági erők három tagja, továbbá három támadó vesztette életét - közölte hétfő este a francia elnöki hivatal, miután Francois Hollande francia és Alassane Outtara elefántcsontparti elnök telefonon beszélt egymással.
A közlemény szerint súlyosbodott a veszteségmérleg, miután négyre emelkedett a francia áldozatok száma. Korábban azt lehetett tudni, hogy a fővárostól mintegy negyven kilométerre található Grand Bassam nevű üdülőhelyen vasárnap megölt 15 civil áldozat között legalább egy francia is volt.

"Franciaország támogatni fogja Elefántcsontpartot a terrorizmus elleni küzdelem érdekében hozott kezdeményezésekben, és úgy gondolja, hogy a terrorcsoportok által fenyegetett valamennyi ország közötti együttműködésnek - mégpedig Nyugat-Afrikában - erősödnie kell" - olvasható a közleményben.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter és Jean-Marc Ayrault, a francia diplomácia vezetője kedden Abidjanba utazik, hogy kifejezze Franciaország szolidaritását az afrikai országgal.

A francia külügyminiszter hétfőn Brüsszelben azt mondta, hogy a dzsihadisták célpontjai "az európaiak, s azon belül is Franciaország voltak, ugyanakkor Elefántcsontpart is, amely most lábalt ki a tragikus politikai nehézségekből, és éppen most épül újjá politikailag és gazdaságilag". "Erre a változásra, erre a reményre is támadtak a terroristák" - tette hozzá.

Még nem ismert valamennyi áldozat személyazonossága. Németország azt közölte, hogy az abidjani Goethe Intézet igazgatója is meghalt a támadásban. A Le Monde című francia napilap úgy értesült, hogy libanoni, Burkina Fasó-i és mali állampolgárok is vannak az áldozatok között.

A támadást az al-Kaida terrorszervezet észak-afrikai szárnya, az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) vállalta magára. A biztonsági erők a helyszínen három támadóval végeztek, és nem hattal, ahogy arról az első jelentések szóltak. A Le Monde szerint két terroristát még nagy erőkkel keres a helyi rendőrség.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.