brusszel


Gyurcsány: "Vesszen a zsarnok!"

Figyelő Online
2016.03.15  11:03   
mail
nyomtatás
Gyurcsány Ferenc szerint 2016-ban az önkényt Magyarországon Orbán Viktornak hívják, az új keletű önkény nem Bécsben, hanem Budapesten, a Kossuth téren próbálja meg akaratát érvényesíteni. A Demokratikus Koalíció elnöke erről kedden, a párt ünnepi megemlékezésén beszélt.
Gyurcsány Ferenc a Pilvax kávéház előtt tett sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott: amikor "az önkény ura" a szabadság szavát veszi a szájára, akkor "bemocskolja egyik legszebb szavunkat". Ha a szavaknak lennének illatai, akkor a szabadságnak valószínűleg tavaszillata lenne, de a miniszterelnök szájából a szabadság szava "áporodott bűzt áraszt. Ideje lenne beléfojtani a bűz áradatát" - jelentette ki az ellenzéki politikus.

A volt kormányfő kijelentette, hogy a magyar nemzetnek az a része, amelyiket a DK képviseli, méltóságot, európai polgári világot, nyugalmat, egyenlőséget kíván. Kívánjuk a testvériséget, a többiekért viselt felelősséget - tette hozzá.

A pártelnök kijelentette, hogy továbbra is a nyugalom és az alkotmányos forradalom pártján állnak. Forradalom a tekintetben, hogy így nem lehet folytatni, de alkotmányosság abban az értelemben, hogy az "önkény megtörésének" egyetlen módja van, a "nem szabad, nem független", de nyomokban demokratikus vonásokat tartalmazó választás - fejtette ki.


Az elmúlt csaknem 26 év alatt a demokraták és hazafiak egymással is sokat vitatkoztak, amelyek után "sokan viseljük politikai testünkön különböző karcok kivehetetlen nyomait" - mondta. A politikus ennek ellenére azt ajánlotta, hogy a "demokratikus sokaság" felejtse el sebeit és tévedéseit, mert csak együtt tudják leváltani az "önkényt". Gyurcsány Ferenc hozzátette, nem féltékenységet, hanem nagyvonalúságot ajánl.

Az ellenzéki politikus emellett mindenkit arra buzdított, hogy vegyen részt a délutáni pedagógusdemonstráción, de azt kérte, hogy a résztvevők polgárként és ne pedig valamelyik párt képviselőjeként csatlakozzanak a tüntetéshez.

Végül azoknak a márciusi ifjaknak a példáját ajánlotta mindenki figyelmébe, akik nem akartak kompromisszumot kötni az alávetettséggel, a szolgasággal, hozzátéve: ma ugyanennek jött el az ideje. Orbán Viktorra utalva arra kérte hallgatóit, hogy miközben a "zsarnok" beszédet mond a Nemzeti Múzeum lépcsőin, gondoljanak arra, hogy "ez a tisztesség helyett a tisztességtelenség, az igaz beszéd helyett a hazugság, az emelkedettség helyett a zuhanás beszéde lesz, mert ez a hatalom zuhanni fog a történelem mélyébe".

Gyurcsány Ferenc a beszédét a "vesszen a zsarnok!" felkiáltással zárta, majd ezt követően a párt vezetői koszorút helyeztek el a Pilvax kávéház falánál.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.