brusszel


Leningrádi mintára fejlesztik Paksot

Figyelő Online
2016.03.15  16:19   
mail
nyomtatás
A Leningrádi Atomerőmű-2 lesz a referenciaprojekt az új paksi energiablokkok számára - közölte a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszernre hivatkozva a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
A RIA szerint egy referenciaként felmutatható blokk megléte nélkülözhetetlen feltétele a külföldön atomerőművek építésével foglalkozó cégek kínálatának.

Az új, 3+ generációt képviselő orosz atomerőmű a jelenleg üzemelő helyébe lép majd a leningrádi területen. A Szosznovij Bor városban, Szentpétervártól 35 kilométerre nyugatra épülő létesítmény első, nettó 1085 MWt (bruttó 1170 MWt) teljesítményű, VVER-1200-as típusú reaktorral felszerelt blokkját a tervek szerint 2018-ban helyezik majd üzembe, a másodikat pedig 2019-ben. A harmadik és a negyedik blokk is megkapta már a területengedélyt, ezek tervezése folyamatban van.

Az orosz hírügynökség rámutatott, hogy a Leningrádi Atomerőmű-2 műszaki és gazdasági mutatói jobbak a korábbi generációéinál és megfelel a korszerű, a fukusimai atomerőmű 2011-es tragédiája után megszabott biztonsági követelményeknek. Az erőmű fő tervezője a szentpétervári Atomprojekt, a VVER-1200-as reaktor fő kivitelezője pedig a podolszki Gidropressz kísérleti tervezőiroda.

A RIA Novosztyi emlékeztetett rá, hogy 2014 végén orosz-magyar megállapodás született a paksi erőmű ötödik és hatodik, VVER-1200-as reaktorokkal felszerelendő blokkjának megépítéséről. Oroszország 10 milliárd eurót hitelez Magyarországnak a projekt megvalósításához.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.