brusszel


Folytatja oktatási programját a Ford

Figyelő Online
2016.03.19  13:11   
mail
nyomtatás
A Ford Motor Company 2016-ban újabb 2,9 millió eurót invesztál ingyenes autóvezető-képző programjába, hogy további 7000 európai fiatal autós tudását tökéletesítse - közölte az autógyártó cég az MTI-vel.
Ezzel az összeggel együtt 2013 óta összesen 9,6 millió eurót fordítanak a Ford Driving Skills for Life (DSFL) programra.

A Ford 11 évvel ezelőtt indította el programját az Amerikai Egyesült Államokban, ahol annak segítségével azóta több mint 650 000 ember tanulhatta meg a biztonságos közlekedést. Az autógyártó a DSFL-t utóbb kiterjesztette Európára, ezen a piacon ugyanis a program által megcélzott 18-24 éves korosztály halálozási statisztikáiban első helyen áll az autóbaleset.

A vállalat közleményében ismerteti: a Ford Európában eddig 13 ezer 500 fiatal autóvezetőt tanított meg a veszélyhelyzetek felismerésére, a jármű kezelésére, a helyes sebesség és követési távolság megválasztására.


A vállalat az idén már 13 országra terjeszti ki a programot, közöttük Finnországra és Lengyelországra, miközben folytatja a belga, dán, francia, német, olasz, holland román, orosz, spanyol, török és brit fiatalok oktatását. A képzésben így további 7000 autós vehet részt. A tervek szerint a DSFL program 2017-ben lesz elérhető a magyar fiatal autóvezetők számára.

Az oktatás keretében megismertetik a fiatalokkal a közösségi média használatának zavaró hatásait, például a vezetés közbeni szelfizés problémáit, bemutatják az ittas, illetve kábítószeres állapotban vezetés veszélyeit is.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200