brusszel


Rakétaüzemmódba kapcsolt a hazai filmipar

Figyelő Online
2016.03.21  09:45   
mail
nyomtatás
A magyarországi filmstúdiók kapacitását már évekre lekötötték, szakemberből viszont kevés van - írja a Világgazdaság.

A Saul fia Oscar-díjának nagy marketingereje van, s pozitívan befolyásolja az egész magyar filmes iparágat, beleértve a stúdiókat is - így látja a Korda Filmstúdió Kft. társügyvezetője, Gyertyánfy Miklós. Egy-egy Oscar-díj két-három év múlva érezteti hatását a filmgyártó stúdiókra - mondta a Világgazdaságnak Tóth Mihály , a szintén magántulajdonú Origo Film Group Zrt. marketingvezetője, vagyis további megrendeléseket hozhat, pedig az Origo stúdióiban - Budapest XV. kerületében - már idén is telt ház lesz.

A Magyar Nemzeti Filmalap szerint sem kétséges, hogy az Oscar-díj Magyarországra irányítja a figyelmet, abban azonban, hogy egy produkció ezt válassza forgatási helyszínnek, elsősorban a közvetett támogatás (az adókedvezmény), az infrastruktúra, a filmes stábok elérhetősége és a bőséges helyszínválaszték játssza a döntő szerepet. Mindez Magyarországon rendelkezésre áll.

Mindegyik stúdió arról számolt be, hogy kapacitásaikat teljesen lekötötték. „Az új filmtámogatási rendszer bevezetése óta szinte folyamatosan bérbe tudták adni az összes etyeki stúdiót a kiszolgálóhelyiségekkel együtt. Az érdeklődés alapján ítélve a közeljövőben teljes lesz a kihasználtság" - mondta Gyertyánfy. Jelenleg a Kordában évente két-három nagy film tölt el négy-hat hónapot, átlagosan három-négy kis film bérel stúdiót két-három hétre, és hat-nyolc reklám készül egy-egy hétig terjedő időszakokban.

Kapcsolódó cikkek
vg.hu
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.