brusszel


Brazília Latin Amerika új banánköztársasága?

Figyelő Online - Nagy Sándor Gyula
2016.03.21  11:30   
mail
nyomtatás
A Petrobras-ügy, avagy a Lava Jato („autómosó") ügy fejleményei az utóbbi hetekben alaposan felbolygatták a brazil belpolitikát, mely eddig sem volt állóvíz.

A korrupciós botránysorozat egyik (gazdasági) főszereplője az Obedrecht vállalatcsoport és annak vezetése Emilío Odebrecht és fia (örököse és a vállalat igazgatója) Marcelo Odebrecht, mely az állami (részben Petrobras) megrendeléseken elnyert dollár milliárdos szerződések után több tíz (talán) száz millió dollárt juttatatott vissza a kormányzó Munkáspárt (Partido dos Trabalhadores, PT) vezető politikusainak illegálisan. Mikor 2015 júniusában letartóztatták Marcelo Odebrecht-et, apja azt mondta nyilvánosságra került magánbeszélgetésben a brazil kongresszus és a szenátus elnökeinek (Eduardo Cunha és Renan Calheiros uraknak), hogy a fia cellája mellett legyen még két üres cella Lulának és Dilmának is. Most úgy tűnik, hogy ez a fenyegetés beteljesülni látszik.

Az ügynek nemzetközi szálai is vannak, ugyanis a brazil rendőrség vizsgálatot indított, hogy leköszönő perui elnök Ollanta Humala 3 millió dolláros csekket kapott-e a Lava Jato ügy középpontjában álló Obedrecht cégtől. Humala bekérette a perui brazil nagykövetet magyarázatot követelve és tagadja az ellene felhozott vádakat. A Folha da Sao Paolo által megszellőztetett rendőrségi jelentés szerint Humala elnök az Obedrecht perui kivitelezői munkáiért kért és kapott „visszatérítést".

Nem sokkal azután, hogy a korrupciós botrány első jogerős ítélete 47 éves Marcelo Odebrecht 19 év 4 hónapos börtönbüntetést kapott a Lava Jato korrupciós botrányban betöltött szerepéért. Elrettentő, precedens értékű ítélet született, melyet követően pár nappal a korábbi elnök, Luiz Inácio Lula da Silva Lula ellen is újból gyűltek a vádak. Újabb szenátor tanúskodott ellene és a hatalmon lévő elnök, Dilma Rousseff ellen a pénzmosás vádját erősítve. Ezért pár órára a rendőrség elvitte Lulát kihallgatni miatt, de végül nem tartóztatták le, azonban az ügyészségi vizsgálat egy olyan szakaszba ért, amikor már küszöbön áll a politikus előzetes letartóztatása is.

Erre válaszul 2016. március 13-án minden nagyvárosban felvonulást szerveztek Dilma Rousseff lemondását követelve. A rendőrök és a szervezők szerint 3,6-6 millió ember vett részt a több mint 300 helyszínen szervezett tüntetéseken egyszerre, mely a demokratikus átmenet óta a legnagyobb megmozdulás volt az országban. Mindezek ellenére az elemzők felhívják a figyelmet, hogy a megmozdulásokon a brazil társadalom középosztálya vesz részt, és a szegényebb rétegek támogatása bár gyengült, de jelentős részük továbbra is Dilma és Lula mögött áll.

Ebben a politikai környezetben jelentett be Rousseff, hogy kinevezi miniszternek Lula-t a kabinetjébe „erősítve annak politikáját", mellyel mentelmi jog illetné meg, ezt pedig rendkívüli „hivatalos közlöny" megjelentetésével tennék hivatalossá. Ez hatalmas felháborodást váltott ki a már amúgy is háborgó brazilok körében. Újabb tüntetések és felvonulások kezdődtek, Sao Paoloban állandósult a város verőerének számító avenida Paulista lezárása a tüntetők jelentős száma miatt. Lula „visszatérése" Dilma mellé a kormányba, elnöki kabinetvezetőnek (miniszteri rangban) semmiképp nem magyarázható a hivatalos indoklással. Egyértelműen a korrupciós ügyek vizsgálatának megakadályozása a motiváció, ez pedig semmiképp sem a helyzet stabilizálása irányába mutató lépés.

Új fejlemény, hogy a brazil Legfelsőbb Bíróság határozatban meg is tiltotta Lula miniszterré történő beiktatását. Ezzel megkezdődött egy jogi bírkózás, mely akár hetekig is eltarthat a kinevezés körül. Közben bejelentették, hogy jövő héten folytatóik a kongresszusban a Dilma Rousseff ellen tavaly megindított - de átmenetileg felfüggesztett - felmentési eljárás (impeachment), melynek kiementele egyre nyitottabbá válik, ahogy dagad a botrány és ahogy folyamatosan pártolnak el a szövetségesek az elnök asszony és elődje mellől. Az Eurasia amerikai gazdasági elemző cég, már reális (75 százalékos valószínűségű) szcenáriónak tartja a még tavaly decemberben is elképzelhetetlen forgatókönyvet, hogy tavasszal megbukik Rousseff és alelnöke veszi át a helyét az új választásokig.

A történetek láttán a befektetői bizalom is megrendülhet Lula visszatérésével, mivel korábbi jóléti politikájának fenntarthatatlansága felel részben a brazil költségvetés jelenlegi siralmas helyzetéért. Ráadásul lemondását fontolgatja a brazil központi bank elnöke is, a kormány gazdaságpolitikájának tervezett változása miatt. Nem jó hír a brazil gazdaságra nézve az sem, 1989 óta a legnagyobb külkereskedelmi többletet érte el Brazília 2016 februárjában. A több mint 3 milliárd dolláros többlet szerkezete azonban igen aggasztó. Az import 34%-kal csökkent (10,305 millió dollárra) az egy évvel korábbi szinthez képest, míg az export 4,6 %-kal nőtt (13,348 millió dolláros szintre). Az import jelentős csökkenése a real jelentős gyengülése miatti árnövekedésnek és gazdasági válság okozta fogyasztás csökkenésnek köszönhető. Az export növekedése azonban igen szerény a fizetőeszköz éves 30%-os leértékelődésének tekintetében, mely azt mutatja, hogy az ország gazdasága és exportra termelő cégek nem tudták eddig kihasználni a gyenge real nyújtotta lehetőséget.

A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, egyetemi docens.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.