brusszel


A Mercedes 250 millió euróból épít új üzemet Kecskeméten

Figyelő Online
2016.03.22  12:05   
mail
nyomtatás
Ezzel a vállalat eddigi beruházásai a telephelyen több mint 1,3 milliárd euróra nőnek
A beruházással, illetve a legmodernebb technológiák alkalmazásával a vállalat lényegesen megnöveli majd a termelés rugalmasságát és hatékonyságát, ugyanakkor erősíti a gyár szerepét a prémiummárka globális termelési hálózatában.
A fejlesztés a Mercedes-Benz hosszú távú magyarországi terveit bizonyítja - jelentette ki a közleményben Christian Wolff, a kft. ügyvezető elnöke. A Mercedes-Benz nemzetközi sikeréhez nagymértékben hozzájárul a kecskeméti gyár a B- osztály, a négyajtós CLA coupé és a kombi CLA Shooting Brake gyártásával. Az utóbbi két modellt kizárólag Kecskeméten gyártják - ismertették.

Arról is beszámoltak, hogy a kecskeméti gyár szoros együttműködésben dolgozik a rastatti gyárral, ahol 2020-ig szintén nagy volumenű beruházásokat hajt végre a vállalat, ugyanis világszerte jelentős a kereslet a Mercedes-Benz prémium kategóriába tartozó elsőkerék-meghajtású autói (kompaktautó) iránt.
A közleményben felidézték, hogy a Mercedes-Benz kompaktautóinak sikertörténete 1997-ben kezdődött az A-osztály piaci bevetésével. Azóta több mint négymillió ügyfél választotta különböző modelleket.

A nemzetközi Mercedes-Benz Cars kompaktautó termelési hálózatához tartozik a kecskeméti Mercedes gyáron kívül a rastatti gyár, valamint a pekingi BBAC. A közös gyártási rendszer révén valamennyi telephelyen tetszőleges sorrendben és darabszámban állítható elő az összes típus, így a mennyiséget mindig az aktuális piaci keresletnek megfelelően lehet optimalizálni.

A kft. 2012-ben kezdte meg a működését Magyarországon, a cég közel 4000 munkavállalót foglalkoztat, valamint 32 magyarországi székhelyű beszállítóval dolgozik.
A cég korábbi közlése szerint idén januárban 45 840 ügyfél vásárolt A- vagy B-osztályú, CLA Shooting Brake vagy GLA modelleket. A kompaktautó eladások száma így 35,9 százalékkal emelkedett előző év azonos időszakához képest. Tavaly világszerte 582 531 kompaktautó modellt értékesített a cég, 25,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.