brusszel


Spanyolország eurómilliárdokat veszít, ha betiltja a bikaviadalokat

Figyelő Online - Csepi Lajos
2016.03.28  15:05   
mail
nyomtatás
Egyre hangosabban követelik, hogy Spanyolország tiltsa be a bikaviadalokat, egy új jelentés szerint azonban a lépésnek súlyos gazdasági hatásai lehetnek.
A Bikaviadalokat Szervezők Nemzeti Szövetségének (ANOET) becslései szerint Spanyolország évi 3,6 milliárd eurótól eshet el, ha betiltja ezeket az eseményeket. Az Europa Press által idézett számot a tavaly eladott 6,2 millió jegy, valamint a viadalok lebonyolításához közvetlenül kötődő 199 ezer munkahely és 57 ezer megbizatás figyelembe vételével kalkulálták ki.

Madrid önmagában 244 millió eurót veszíthet a programok betiltásával: 232 millió bevétel közvetlenül, 12,2 millió pedig áttételesen esik ki.

„Sok turista, aki Madridba látogat, beiktatja programjába a bikaviadalok helyszínét, a Las Ventas-t és megnéz egy eseményt” - állítja a tartományi kormány tanácsadója és szóvivője, Ángel Garrido a spanyol médiában. „Egy olyan időszakban, amikor a foglalkoztatás ennyire fontos, meg kell erősítenünk minden, a kultúra, a turizmus vagy bármilyen egyéb szempontból lényeges tevékenységet, amely hozzájárulhat a vállalkozások és a munkahelyek növeléséhez.”

A Las Ventas különböző rendezvényein az elmúlt szezonban körülbelül 900 ezer látogató jelent meg, az arénát magát 80 ezren járták körbe. A város felújította és újra megnyitotta a bikaviadalok történetét bemutató múzeumot, ahol több, mint 100 ezer látogatóra számít. A madridi tartomány városai tavaly összesen 942 bikafuttató rendezvényt tartottak, ahol több, mint egy millió néző jelent meg.

Spanyolország hagyományos tenyésztői hosszú ideje küzdenek az állatok jogait védő aktivistákkal, akik a bikaviadalok évszázados gyakorlatának betiltását követelik.

Madrid meghatározóan konzervatív tartományi kormánya tavaly visszavágta a bikaviadalok megrendezésére adott támogatást, hogy segítséget nyújthasson a családi erőszak áldozatainak.

A madridi városi tanács, amelyet a baloldali Manuela Carmena polgármester vezet, lemondott a tanács részére Las Ventas-ban biztosított díszpáholyról. Manuela Carmena megszüntette a torreádoriskola részére korábban folyósított éves támogatást is, mert megítélése szerint az „sérti az állatok jogait”. Ángel Garrido azonban újságíróknak azt mondta, hogy a tartományi kormány egy új iskola létesítését fontolgatja.

A katalán tartomány, követve a Kanári-szigetek 1991. évi döntését, 2012-ben betiltotta a bikaviadalokat. San Sebastian azonban, három év tilalmat követően, újra engedélyt adott viadalok rendezésére.

A hagyomány fenntartásért harcoló csoportok az Unesco által védetté nyilvánított kulturális örökségek listájára igyekeznek felvetetni a viadalokat.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.