brusszel


Az MSZP előválasztásnak tekintené a népszavazásokat

Figyelő Online
2016.03.29  12:00   frissítve: 2016.03.29 12:20
mail
nyomtatás
A párt elnök-frakcióvezetője szerint az ellenzék által kezdeményezett népszavazásokat előválasztásnak lehet tekinteni, amelyen az emberek elmondhatják: jó irányba mennek-e a dolgok.
Tóbiás József kedden Budapesten, a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatón azt követően beszélt erről, hogy párttársa Gőgös Zoltán és Kész Zoltán független országgyűlési képviselő bejelentette: közösen gyűjtik össze Kész Zoltán kétmillió forintos bérplafonnal és a szocialisták állami földek eladásával kapcsolatos népszavazási kérdéséhez a szükséges kétszázezer-kétszázezer aláírást. Kész Zoltán kérdésére június 3-ig kell összegyűjteni az aláírásokat, de akkora mind a két kérdéshez szeretnék a szükséges számú aláírást leadni - jelezte Gőgös Zoltán.
Kész Zoltán kérdése így hangzik: "Egyetért Ön azzal, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 2. számú mellékletében meghatározott gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló természetes személy havonta legfeljebb bruttó 2 millió forint összegű javadalmazásban részesülhessen?"

A szocialisták kérdésre így szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról?"
A tájékoztatón Tóbiás József úgy fogalmazott, a Fidesz fél, hogy az emberek elmondják a kormányzásáról a véleményüket, ezért akadályozza azt, hogy a népszavazást lehessen tartani.
Kész Zoltán azt mondta, a népszavazáson arról mondhatnak véleményt az emberek, hogy elegük van-e "az Orbán-Habony-rezsimből, elegük van-e ebből a szkinhed-kormányból".
Szerinte ez a népszavazás fontos ahhoz, hogy 2018-ban változás legyen. Kifejtette: ha nem lesz sikeres a népszavazás, 2018-ban elveszik az ország.

Közölte, az embereknek elegük van az arroganciából, az urizálásból, a lopásból, hogy ellopják a földeket, hogy kistafírungozzák a különböző médiumokat.
Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese azt mondta, szeretnék, ha még idén, vagy legkésőbb jövő tavasszal meg lehetne tartani a népszavazást. Hozzátette: ezzel a nappal indul hivatalosan az aláírásgyűjtés.
A politikus megismételte korábbi kijelentését: az állami földek eladását a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb gazemberségének tartja.

Hozzátette: a hatalom nem nyugszik, a következő a halastavak és gyümölcsösök eladása lesz, majd az erdők következnek. Elmondta, kétmillió hektár nagyon értékes állami földterületről van szó, ez pedig nem kerülhet fideszes érdekkörök kezébe, amelyek kizárólag csak a saját gyarapodásukra használják a földeket.
Negyvenmilliárd forint uniós forrás befagyasztására vonatkozó kérdésre Tóbiás József azt mondta, a kormány úgy alakította ki az uniós intézményrendszert, hogy nem átlátható. Ennek most ez a következmény; ez önmagában a kritikája a kormányzásnak - közölte.

Gőgös Zoltánt kérdezték az erdőgazdaságok vezetőinek fizetéséről is. Az ellenzéki politikus azt mondta: lehet, hogy az elitcserét készítik elő, és nem akarták utólag megemelni az új vezetők fizetését. Az új vezetőknek az lesz a feladatuk, hogy előkészítsék az erdők privatizációját - vélelmezte.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.