brusszel


Átnevezési hullám - jogerős

Figyelő Online
2016.04.02  10:37   
mail
nyomtatás
Egy éven belül meg kell változtatni a lengyelországi köztereken az olyan elnevezéseket, amelyek a kommunizmushoz kötődnek vagy a kommunista korszakot idézik - az ezt elrendelő törvényt pénteken fogadta el egyhangúlag a lengyel parlament alsóháza.
A jogszabály értelmében az önkormányzatok nem adhatnak az újonnan megépült utcáknak, hidaknak és tereknek olyan személyekre, szervezetekre, eseményekre vagy dátumokra utaló neveket, amelyek a totalitárius rendszert jelképezik vagy a kommunista korszakra emlékeztetnek. A műemlékekre és az emléktáblákra a törvény azonban nem vonatkozik.

A már létező köztéri elnevezéseket illetően a jogszabály arra kötelezi az önkormányzatokat, hogy ezekről véleményt kérjen a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetétől (IPN), és az új szabályzás hatályba lépését követő 12 hónapon belül változtasson rajtuk.

Az utcák és terek megváltozott nevei miatt ugyanakkor a személyazonosító okmányokat a törvény szerint nem kell kicserélni.

A törvényt még a szenátusnak és a lengyel államfőnek kell jóváhagynia. A felsőházi szavazáskor nem várhatók akadályok, mivel a törvényjavaslatot ott dolgozták ki. A jogszabály a jóváhagyását követő három hónap után lép hatályba.

Az előterjesztők szerint a jogszabály mintegy 1200-1400 lengyelországi köztéri elnevezésre vonatkozik. Ez a becslés az önkormányzatoknál végzett felmérésen alapul. Kommentárok szerint a szükséges változtatások valódi száma ennek kétszerese is rúghat, mivel nem minden önkormányzat adott kimerítő tájékoztatást.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.