A cikk első felében arról volt szó, hogy mi az, ami a mikrovállalkozások világában és a home office alapú vállalati munkában közös. Láttuk, hogy mindkettő jóval nagyobb fokú önállóságot kíván meg egy állandóan változó környezetben. Van néhány olyan készség, ami életbevágóan fontos ahhoz, hogy ebben a környezetben sikeresek legyünk. Mivel kevesebb a közvetlen ellenőrzés, vagy nincs is ilyen, ezért különös hangsúlyt kap az önállóság és az időmenedzsment képessége. Itt érkezik meg a képbe a mostani fő témánk, vagyis a Munka és Magánélet egyensúlya, amit oly sokat hiányolunk.

Szemben velem egy ügyfelem ül és arról panaszkodik, hogy nincs egyensúlyban a magánélete és a munkája. Munkamániásnak (workaholic) nevezi magát és elmondja, hogy mindig utolsóként megy haza és otthon is dolgozik este. Einstein úgy fogalmazott, hogy egy problémát sohasem lett ugyan azzal a fajta gondolkodással megoldani, amivel létrehoztuk. De vajon tudjuk-e értelmezni ezt a mondatot? Mit jelent az, hogy „ugyanolyan fajta" gondolkodás? Alkalmazzuk a kérdést a témánkra.

Önnek mi jut eszébe, amikor meghallja azt a szót, hogy egyensúly?

A legtöbb embernek erről egy egyensúlyban lévő mérleg képe ugrik be. A következő pillanatban pedig az a kép, hogy a munka súlya lebillenti a mérleget és a magánélet könnyűnek találtatik... Ez például „egy fajta gondolkodás", ami könnyen bajba juttathat minket, mert a következő lépés egy rossz érzés, majd egy gondolat, hogy valamit nagyon rosszul csinálunk. Ismerős? De vajon mikor reális, hogy a mérleg egyensúlyban legyen? Valaki azt mondta erre, hogy akkor, amikor az ember már halott... Akkor a mérleg nem billeg, de ha él akkor onnan tudja, hogy él, hogy folyamatosan és dinamikusan változnak körülötte a dolgok. Mikor van egyensúlyban a munka és a magánélet? Én azt állítom, hogy ez egy olyan életidegen cél, ami irreális, másrészt pont a lényeget téveszti szem elől...

De mi a lényeg? A valódi kérdést kétféleképpen érdemes feltenni. Az egyik, hogy amikor Ön otthon, vagy a munkahelyén van, akkor valóban jelen van?

Hadd mondjak el egy példát: Volt két ügyfelem. Az egyikük sok időt töltött otthon, de úgy érezte, soha sincs igazán ott, ahol van. Állandóan elégedetlen volt magával és másokkal, és bárkihez szólt, csak veszekedett. Ezzel érkezett a coachingba. A másik keveset volt otthon, de amikor együtt volt a gyerekével és a párjával, akkor oda tudott rájuk figyelni, viszont azon gondolkodott, hogyan lehetne többet velük. Melyiküknek volt inkább egyensúlyban az élete?

Volt olyan felsővezetői coaching ügyfelem, aki a munka és magánélet kiegyensúlyozásának célját később arra változtatta, hogy szeretne jobban jelen lenni a munkahelyi meetingeken és beszélgetéseken, amiket folytat. Azt vette magán észre ugyanis, hogy folyamatosan a telefonjára figyel, miközben együtt van másokkal, ahelyett, hogy valóban kapcsolódna a másikkal. Folyton azon gondolkozott, hogy ezután mit fog csinálni illetve, vagy hogy mi történt vele azelőtti, ami éppen abban a pillanatban történt... Csoda, hogy úgy érezte, hogy a dolgai kétszer annyi ideig tartanak, mint kellene? A hatékonyság egyik alapja, hogy bármit is csinálok, azt valóban és teljes figyelemmel csinálom. Így aztán gyorsabban végzek és több időm jut másra...

A másik kérdés legalább ilyen izgalmas. Ön hogyan gondolkodik az időről? A legtöbben azt gondolják, hogy idő valami külső objektív dolog és nagyon kevés van belőle. Ezért aztán folyamatosan küzdenek és azt mondják, hogy nincs idejük. „Jaj, csak ki ne fussak az időből..." Sorra tanulják az újabb és újabb időmenedzsment technikákat, de semmi sem működik és egy idő után feladják. A baj az alapparadigmával van. Az idő nem egy külső dolog, amiből nem jut elég, nem egy alagút, amiből ki lehet futni. Az időt mi csináljuk, mi érezzük. Ezért van az, hogy a boldog helyzetek sokszor időtlenek, vagy éppen mindössze néhány pillanatnak tűnnek. A rövid, ámde kellemetlen helyzetekben pedig olyan érzésünk van, mintha azok órák hosszat zajlanának. Végül is arra van igazán időnk, amire akarjuk. Ott vagyunk ahol akarunk lenni... Ami fontos, arra lehet időt teremteni és ez bizony egy paradigmaváltás.

Érdekes, hogy amikor Mindfullness-t tanítok vezetőknek, akkor sokak első reakciója az, hogy erre nincs idejük. Általában egy ártatlan kérdéssel indítanak, hogy szerintem mennyi idő kell erre. Nincs olyan, hogy valamire ennyi idő kell... Az én-meditáció és Mindfullness mestereim azt mondták, hogy 5 perc meditáció naponta az már tökéletesen „elég", persze a több talán még jobb, de az alap, hogy csinálom-e vagy sem. Ha akarom, akkor gondolkozhatok úgy, hogy nincs időm még egy dologra és egy percem sincs. De mi lenne ha elkezdeném, és kiderülne, hogy jobban tudok figyelni, így más dolgokban elkezdek időt nyerni? Velem pontosan ez történt.

Végül jöjjön a harmadik egyensúllyal kapcsolatos kérdés. Önnek milyen szokásai vannak, amelyek határokat szabnak az életében a munka és a magánélet között? Például hogyan ébred fel és fekszik le? A vezetők, akikkel dolgozom, többnyire késő estig leveleket írnak és a képernyő előtt ülnek közvetlen elalvás előtt is. Ez sajnos igen káros, mert közvetlenül elalvás elött olyan béta üzemmódba teszik az agyukat, ami negatívan befolyásolja az alvás és pihenés minőségét. Az agyunk egész éjjel azon az emailen jár...

A javaslatom mindenkinek az, hogy próbálja ki, mi van akkor, ha lefekvés elött egy órával már nem néz képernyőt, nem dolgozik. Ugyanez igaz a felkelésre is... Töltsünk valamennyi időt azzal, hogy meditálunk, mozgunk, vagy jógázunk, akár egyszerűen csak engedjük magunkat felébredni, email, telefon és képernyő mentesen. Helyette emlékeztessük magunkat arra, hogy mi az, ami számít nekünk és mit akarunk érte ma tenni. Nagy lesz a különbség, ígérem... Az ehhez hasonló pofonegyszerű szokások azok, amik a határokat megteremtik. Ha nincsenek határok, akkor az olyan mintha soha nem engednénk meg magunknak, hogy hazamenjünk az irodánkból. Minek vagyunk otthon, ha nem vagyunk jelen, se másoknak se magunknak?

Az egyensúly pillanata tehát nem létezik, főleg nem úgy, hogy a mérleg kiegyensúlyozottan áll. Egyensúlyra törekvés viszont van, és ebben sokat segít a valódi jelenlét és a határok meghúzása. Jó eszköz a Mindfulness, ami valódi jelenlétre tanít. Az ilyen szokásokkal rendelkező emberek pedig értékesek és nélkülözhetetlenek...

A szerző Fehér A. Miklós, pszichológus és közgazdász végzettségű, szervezetfejlesztő coach és tréner. 20 év magyar és nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a vállalatvezetés területén. Kilenc éve foglalkozik tréninggel és coachinggal, ügyfelei között megtalálható a magyar gazdaság számos meghatározó cége, pl a MOL, az ING vagy a Microsoft. Az Advantage Group alapítója ügyvezető partnere és new yorki irodájának vezetője, a Feldmár Intézet egyik társalapítója, Robert Dilts és Steven Gilligan világhírű coachok és mester trénerek személyes tanítványa.

Kapcsolódó cikkek