brusszel


Tuti fogás álláskeresőknek

Figyelő Online
2016.04.10  13:50   
mail
nyomtatás
Budapesten is elindítja Return to Work - Lendüljön Újra Munkába programját a Morgan Stanley.
A Morgan Stanley bejelentette, hogy Budapesten is elindítja Return to Work - Lendüljön Újra Munkába kiemelt programját. A kezdeményezést a vállalat először 2013-ban New Yorkban indította el, majd Londonban, Mumbaiban és Hong Kongban is sikerrel vezették be. A program célja, hogy segítséget nyújtson azok számára, akik legalább két év kihagyás után szeretnének visszatérni hivatásukhoz.

A 12 hetes - fizetéssel járó - program ideje alatt a résztvevők a Morgan Stanley budapesti irodájának különböző divízióiban dolgozva egészíthetik ki, fejleszthetik tovább szakmai tudásukat, mélyíthetik a tapasztalataikat, miközben rendszeresen találkozhatnak felsővezetőkkel, valamint mentorok segítik őket a visszailleszkedésben. A program olyan tevékenységeket, támogatási struktúrát tartalmaz, mely segíti a résztvevők munkába való visszatérését, miközben módot biztosít a vállalaton belüli kapcsolatépítésre, a rendelkezésükre álló lehetőségek megismerésére.

„A világszerte elért sikereket követően örömmel indítjuk el a Return to Work - Lendüljön Újra Munkába programot Budapesten. A karrier megszakításának számos oka lehet, és a Morgan Stanley tisztában van azzal, hogy egy hosszabb kihagyás után nem könnyű visszatérni a munkába. Programunk elsődleges célja éppen ezért az, hogy alapot biztosítson, kezet nyújtson azoknak a megfelelő képzettséggel és ambíciókkal rendelkező embereknek, akik vissza szeretnének térni a munka világába" - mondta Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley magyarországi irodájának vezetője.

A program április 21-én, Budapesten megrendezésre kerülő Nyílt Napjára az érdeklődők a Morgan Stanley honlapján jelentkezhetnek: http://www.morganstanley.com/returntowork.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: Morgan Stanley

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200