brusszel


Szülés a pszichiátrián: döbbenetes körülményeket tárt fel a vizsgálat

Figyelő Online
2016.04.11  16:49   
mail
nyomtatás
Súlyos alapjogsértéseket és komoly hiányosságokat tárt fel az alapvető jogok biztosa hivatalból lefolytatott vizsgálata során egy a budapesti Szent Imre kórház pszichiátriai osztályán szülő nő ügyében.
Az ombudsman hivatalának hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: Székely László alapjogi biztos a tavaly márciusi sajtóhírek megjelenése után azonnal elindította vizsgálatát.

Kifejtették: a pszichiátriai osztály zárt részlegének alkalmazottjai annak ellenére nem észlelték a vajúdást, illetve a szülés megindulását, hogy az állapotos nőt a krízismegfigyelőben helyezték el és "legalábbis az előírások szerint" szigorú megfigyelés alatt tartották. Az ombudsman szerint embertelen és megalázó bánásmódot jelentett önmagában az, hogy a várandós nő az észlelésig lekötözve vajúdott, így kellett megszülnie gyermekét.

Közölték, az alapjogi biztosnak nem tiszte a kórházi protokollok szakmai megítélése, azonban a hatósági boncolás eredménye alapján tény, hogy a gyermek élve született, a vajúdás és a szülés nem megfelelő körülményei miatt halt meg.

Az ombudsman jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy szükséges kidolgozni a pszichiátriai ellátást igénylő várandós nő, a magzat, az újszülött biztonságát és érdekeit, valamint az alapjogi garanciákat egyaránt szem előtt tartó eljárásrendet. Ezen belül különös körültekintéssel, akár az általános előírásokat meghaladóan kell odafigyelni a "hátrányos feltételekkel" induló magzatokra és így az anyára is.

Kitértek arra is: még tartott az ombudsmani vizsgálat, amikor újabb jelzés érkezett az alapjogi biztoshoz arról, hogy a pszichiátriai osztály szobái zsúfoltak, nincs ebédlő, társalgó, és időről időre a folyosón helyeznek el betegeket, Székely László ezért áttekintette az osztály működését is.

Megállapította: súlyos alapjogi visszássághoz vezet, hogy a pszichiátria azért vesz fel betegeket, mert más osztályok nem tudják, illetve nem akarják fogadni őket. Az alapjogi biztos szerint sérti az emberi méltósághoz való jogot, hogy a kórház folyosóján a jogszabályi előírásokat is figyelmen kívül hagyva időnként betegeket helyeznek el, és komoly problémát jelent az egy betegre jutó minimális terület biztosítása is.

A tájékoztatás szerint a vizsgálat azt is feltárta, hogy a pszichiátriai osztályon az úgynevezett kémiai korlátozásnak minősülő gyógyszerezést nem dokumentálják a jogszabályi előírásoknak megfelelően, az adatlapokat ismétlődő jelleggel pontatlanul és hiányosan töltik ki.

Súlyosan aggályosnak találta az ombudsman azt is, hogy a betegek törvényes képviselőit rendszeresen nem értesítik, illetve a betegjogi képviselőt nem azonnal, hanem napokkal később tájékoztatják. Mindez szerinte együttesen alkalmas arra, hogy akadályozza az intézkedések megfelelő külső kontrollját.

Székely László az újszülött halálának ügyében és a pszichiátriai osztály működése miatt több ajánlással fordult az emberi erőforrások miniszteréhez, az országos tiszti főorvoshoz, a kórház főigazgatójához, valamint az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ főigazgatójához is.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.