brusszel


Durván drágultak a kötelezők

Figyelő Online
2016.04.18  12:01   
mail
nyomtatás
A Netrisk.hu adatai szerint 2016 első negyedévében a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja 31 600 forint volt, ami 31 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor regisztrált 24 100 forintos összeget. A piacvezető online biztosításközvetítő cég statisztikái szerint az évközi kötések közel kétharmadát jelentő azonnali (az autó vásárlásakor végrehajtott) kötések átlagdíja az első három hónapos időszak során már 37 ezer forint felett alakult. Az év első három hónapja ugyanakkor már érdemi díjemelkedés nélkül telt el.

„Tavaly ilyenkor sokan erős túlzásnak tartották előrejelzésünket, amelyben 2016-ra már 30 ezer forint feletti átlagdíjakat prognosztizáltunk, ám a romló káradatok hatásait a biztosítók fokozatosan kénytelenek voltak érvényesíteni a tarifáikban - magyarázza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. - Az autósok számára ugyanakkor kedvező jel, hogy miközben tavaly egész évben folyamatosan nőttek az átlagdíjak, addig idén az év kezdete óta hétről hétre gyakorlatilag egy szinten mozognak a átlagdíjak. Elképzelhető tehát, hogy a jelenlegi, immár hónapok óta észlelt 32 ezer forint körüli szint egy új egyensúlyi állapot beállását jelzi."

Év közben az ügyfelek alapvetően két okból kötnek kgfb-szerződést: vagy a jármű tulajdonjogának megszerzésekor (ezt nevezik azonnali kötésnek), vagy a már meglévő szerződés évfordulóját megelőzően elvégzett díjszámítás nyomán, (ezt nevezik évfordulós kötésnek). Míg az utóbbiak esetében átlagosan 24 800 forintért szerződtek az autósok, az összes szerződés közel kétharmadát kitevő azonnali kötések átlagosan 37 500 forinton születtek, ami az előbbiek díjának több mint másfélszerese.

Ha a kötési okok szerint megbontva vizsgáljuk a díjak alakulását, azt tapasztalhatjuk, hogy a drágábban kötött azonnali szerződések átlagdíja az év eleje óta fokozatosan mérséklődik. Ez a csökkenés azonban az összes szerződés átlagdíjában nem mutatkozik, mivel élénkül az autópiac: az új autók eladása 15, a használt autók hazai adásvétele 17, míg az használtimport 24 százalékkal haladta meg a tavaly ilyenkor mért szintet. A frissen vásárolt autók kötelezője pedig az azonnali szerződések számát növeli, vagyis egyre többen kötnek magasabb átlagdíjon kgfb-t.

Az, hogy az azonnali kötések átlagdíja magasabb, nagyrészt a két szegmens eltérő bonus-malus szerkezetének köszönhető:

Míg az évfordulós kötések esetében az érintett autók közel harmadára bonus 10-es fokozaton kötnek kötelezőt, ez az arány az azonnali kötések esetében mindössze 8 százalék. Ebben a csoportban ugyanis messze az A0 besorolásnak a legmagasabb az aránya: 73 százalék.

Mi várható 2016-ban?

„Az idei év hátralévő részében a kötelező biztosítás átlagdíja várhatóan már jóval kisebb mértékben emelkedik tovább, mint a korábbi időszakban: év végére a mostani átlagos díjszint legfeljebb néhány százalékkal kerül feljebb, megközelítve a 33-34 ezres értéket - jelzi előre a Netrisk.hu vezérigazgatója. - A díjak jelentősebb megugrására a következő években sem számítunk: további kisebb, egyszámjegyű mértékű díjkorrekció továbbra is jelen lesz a piacon, de ennek üteme jelentősen nem fogja meghaladni a kárinfláció mértékét."

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.