Nagyjából ilyen benyomások maradtak arról a szombati konferenciáról, amelyet „Elit 2020: Hatást, nem hatalmat" címmel kezdeményezett egy civil szerveződés, a Szeretlek Magyarországot Klub. S nemcsak azok alapján, ami a pódiumra felállított fehér asztal mögött ülő, váltakozó szereplőkkel folytatott beszélgetéseken elhangzott, de az egésznek a hangulatából. Budapesten lényegében ugyanaz a pár száz fős társaság turnézik konferenciáról konferenciára, fővárosiak, inkább negyvenöttől felfelé, jobbára férfiak, kevés üzletember és menedzser, javarészt értelmiségiek, megmondó emberek. Ismertem a szervezők erőfeszítéseit, hogy bővítsék a kört földrajzi és generációs értelemben is. Nem volt átütően eredményes. Alkalmi konferenciaszervezőként magam is tudom, hogy ez a szándék milyen falakba ütközik. Nem beszélve azután arról, hogy milyen nehéz jó előadókat találni, friss gondolatokkal, a hallgatóságot tisztelő belső fegyelemmel.

Az Elit 2020 kezdeményezői mindent megtettek, ami módjukban állt: abból a repertoárból dolgoztak, tényleg széles körben, ami van. A beharangozóban felvetett gondolatok és kérdések helytállóak és izgalmasak voltak. A program végiggondolt. Mégis a nap vége felé, az utolsó előadásról lemaradva, némi lelkiismeret-furdalással távoztam. Talán bennem a hiba, hogy a hazai elit reprezentánsai nem tudtak lekötni tíztől fél hatig. Talán viszont abban is, hogy több felkért előadó mintha helyben találta volna ki, miről fog beszélni, s annak nem sok köze volt az előzetesen megjelölt témához, időkerethez. A moderátorok is improvizáltak, így a legtöbb beszélgetés nem jutott el valahonnan valahová, hanem hirtelen abbamaradt, amikor letelt a rá szánt idő. Az is feltűnő volt, hogy milyen kevesen használtak prezentációt, ami pedig segít kordában tartani a gondolatok csapongását és közvetíteni a fő mondanivalókat. Valamit azért elárul, hogy a legjobban az egyetlen női előadó élt ezzel a lehetőséggel. Nem véletlen, hogy amerikai egyetemen tanít.

Pedig a két délelőtti hosszabb előadás jó felütésnek bizonyult. Kolosi Tamás arról beszélt, hogy a társadalomtudományi felfogás szerint a polgári társadalom két nagy frakciója a Besitzburgertum (tulajdonosi polgárság) és a Bildungsburgertum (képzettségi polgárság), s ezeknek a kompromisszuma biztosítja a kapitalista társadalmak békéjét. Nálunk a szocializmusból örökölt torz társadalomszerkezet eredményezte, hogy a közéletben erősen háttérbe szorult a gyenge tulajdonosi polgárság képviselte hasznosság kritériuma, és a képzettségi polgárság számára fontos ideológia és értékviták teremtettek betemethetetlen árkokat. Az Orbán kormány helyesen ismerte fel, hogy a rendszerváltó elitek elvesztették legitimitásukat. Mindebből azonban nem az értékkonfliktusok háttérbe szorításának szükségességét, az európai integráció erősítését, a hasznosság elvének jobb érvényesítését szűrte le. A meghirdetett elitcsere legfontosabb szempontjává a majdani választások sikerességének biztosítása, a kormányzathoz hű és azt kiszolgáló klientúra felépítése vált. A Credit Suisse MNB és KSH adatokon alapuló elemzése szerint ma Magyarországon mintegy 8000 személynek van vásárlóerő paritáson számolva egymillió dollár feletti vagyona, ami a hasonló lélekszámú Ausztriában 195.000, Görögországban 57.000, Csehországban 27.000 fő. Ez és más statisztikák is a magyar elitek relatív szegénységére vallanak. Nagy valószínűsége van tehát annak, hogy a magyar „Besitzburgertum" továbbra is a vagyongyarapítással lesz elfoglalva és kevés lesz a közéleti aktivitása. A Bildungsbürgertum esetében leginkább a politikai árkokkal nem mételyezett fiatalabb generációknál csillanhat fel a remény.

Orbán Krisztián pedig azt elemezte, miért van az, hogy bár Magyarország már nagyon hosszú ideje a nyugati felzárkózás bűvöletében él, mégsem nekünk, hanem másoknak sikerült ezt megvalósítani. Különösen fájdalmas az elmúlt 25 év teljesítménye, ahogy lemaradtunk először Csehországgal, majd Szlovákiával, végül Lengyelországgal szemben is. A hazánkat nagyon régóta jellemző, az ország megváltását elsősorban a politikától, sőt, még inkább egyetlen politikai vezetőtől váró megközelítés alapvetően téves. A politikai elit az országban ismert és elérhető elemzésekből és ötletekből gazdálkodik - vagyis a politika az elit minősége által meghatározott pályán játszik. A magyar elit Orbán szerint is elhiteltelenedett mind a hatalom, mind pedig a szélesebb közvélemény szemében. Ma Magyarországon elit helyett nomenklatúra van, amely a járadékvadászatra (a szabad piaci versenybe beavatkozó állam által biztosított haszonra) épülő gazdasági-politikai rendszer egyes számú haszonélvezőjévé és támogatójává vált. Ebben a rendszerben nem különösebben kifizetődő az önálló teljesítményre fókuszálni, mert nem azt fizetik meg pénzzel és figyelemmel, hanem a politikai csoportérdekért való kiállást, áldozathozatalt. Elit nélkül viszont drámaian lecsökken az időben történő önkorrekció lehetősége, illetve csökken a mindennapi szabály-innovációk tere, mert beszűkül az ötletek alulról felfelé történő becsatornázásának lehetősége. Folyamatos szabály-innováció és önkorrekciók nélkül vagy a céltalan sodródás, vagy a nagykockázatú tétek sorozata jellemzi a szabályok alakulását. Egyik sem kecsegtet felzárkózással.

Talán ha a többiek (előadók és moderátorok) ezekre a felütésekre reflektálva, azokkal vitatkozva, megcáfolva, kiegészítve építik fel a saját mondanivalójukat, egy-egy jó mondatnál több marad meg bennem is ebből a szombati napból. Így itt most pont.

Kapcsolódó cikkek