brusszel


Bajorország eljárást indíthat a szövetségi kormány ellen

Figyelő Online
2016.04.26  09:35   
mail
nyomtatás
A bajor kormány nem tett le arról, hogy az alkotmánybírósághoz fordul a berlini vezetés menekültpolitikája miatt - mondta hétfőn Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke
"Természetesen fenntartjuk a fenyegetést" - emelte ki Horst Seehofer a CSU Bayernkurier című lapjának hírportálján idézett nyilatkozatában. Elmondta, hogy még nem olvasta a január végén kelt levelére kapott választ, de hivatalának munkatársai már tanulmányozzák a dokumentumot, és a héten majd ő is szakít időt arra, hogy elolvassa.

Megjegyezte, hogy Berlinben nem hamarkodták el a választ, és Münchenben sem tesznek mindent félre, hogy a fővárosból érkezett levéllel foglalkozzanak. Közölte: megállapodtak a kancelláriával, hogy nem hozzák nyilvánosságra a levél tartalmát.
Horst Seehofer január végi írásában követelte, hogy állítsák meg a menedékkérők tömeges beáramlását és évi 200 ezer főben korlátozzák a befogadható menedékkérők számát.

A bajor kormányfő egy másik - a Bayernkurier pénteken megjelenő számából előzetesen ismertetett - nyilatkozatában ismét bírálta a válság kezeléséről szóló EU-Törökország megállapodást. Elmondta, hogy különösen a török állampolgárok tervezett vízummentességét kifogásolja, mert az a veszély fenyeget, hogy "behurcolnak Németországba beltörök konfliktusokat".

Ellenvetésének hátterét nem világította meg, de más CSU-s politikusok korábban számos alkalommal jelezték, hogy a vízummentesség miatt Németország az eddiginél is inkább színtere lehet a török-kurd konfliktusnak, és félő, hogy a török hadsereg kurdok lakta területeken végzett műveletei Németországba irányuló kurd menekülthullámot indítanak el.

Horst Seehofer a török uniós csatlakozási tárgyalások felgyorsítását is kifogásolta. A gyorsításnak az az üzenete, hogy az EU fel akarja venni Törökországot, márpedig a CSU továbbra is elutasítja a török uniós tagság gondolatát - mondta a bajor miniszterelnök.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.