brusszel


Kósa már pörgeti Medgyessy Alstom-ügyét

Figyelő Online
2016.04.27  09:44   
mail
nyomtatás
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlés gazdasági bizottságának napirendre kell vennie az Alstom-ügyet, meg kell hallgatni az ügy valamennyi érintettét, volt BKV-vezetőket, Demszky Gábor volt főpolgármestert és Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnököt is.

A kormánypárti politikus erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt szerda reggel. Kósa Lajos szerint az ügyben az MSZP bűnsegédlete is kézenfekvő. A fideszes politikus felidézte, hogy Medgyessy Péter miniszterelnökként azonnal elindította a 4-es metró beruházásának ügyét. A metróberuházás körül rengeteg anomália volt, ezért ki kell vizsgálni, hogy pontosan hova mennyi pénz ment el, és ki használta fel - mondta.

Kósa Lajos az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában felidézte: korábban az Állami Számvevőszék is vizsgálta a metrószerződéseket, köztük az Alstommal kötötteket is. Az ÁSZ megállapította, hogy súlyos kár érte a magyar államot - fejtette ki a fideszes politikus, hozzátéve: egy brit vizsgálat is megállapította, hogy az Alstom kenőpénzt fizetett a BKV-nak. Az angol és a magyar ügyészség adatai szerint Medgyessy Péter volt kormányfő cége mintegy 180 millió forintot kapott, amely a legfrissebb hírek szerint részben feleségének bankszámlájára került - mondta Kósa Lajos.
"Magyar miniszterelnök még soha nem került ilyen korrupciós botrányba" - jelentette ki.

Most a magyar ügyészségnek is fel kell vennie a kapcsolatot az angol társszervekkel, hiszen a korrupció felderítése közös érdek - emelte ki Kósa Lajos.
A Magyar Idők keddi számában arról írt, hogy két részletben összesen több mint 597 ezer euró - jelenlegi árfolyamon mintegy 180 millió forint - áramlott a korrupciós botrányba keveredett Alstom francia járműgyártótól Medgyessy Péter családi cégéhez 2007-ben és 2008-ban. Medgyessy Péter kedden az Indexnek elismerte kapcsolatát az Alstommal, szerinte "a díj a cég árbevétele volt, amely után adózott, és kilenc ember többéves munkájának az ellenértéke". Szerdán a Magyar Idők az ügyben eljáró magyar nyomozóktól kapott információkra hivatkozva azt közölte: Medgyessyné Csaplár Katalin magánbankszámláján kötött ki az 597 ezer euró nagy része. Az Alstom ellen Nagy-Britanniában és Magyarországon is nyomozás folyik korrupció gyanúja miatt - emlékeztetett a lap.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.