Más országokban, ha egy párt megszerzi a szavatok csaknem felét, amivel - a választási rendszer sajátosságai miatt a parlament 250 székéből 131-be ültetheti a kádereit, azaz kacagva tud egyedül is kormányt alakítani - szól valami önfeledt zene (tipikusan a We Are The Champions a Queen-től), konfettieső hullik az égből, a kampány résztvevői pezsgőt locsolnak egymásra és a vendégek poharába, a Balkánon pedig ráadásként dudáló autók masíroznak fel-alá a városban, az ablakukon kihajoló, rakijától mámoros támogatók lengetnek hatalmas nemezetiszín- és pártlobogókat.

Hogy mindez miért nem történt meg Belgrádban vasárnap éjszaka, annak világos a magyarázata. Bár függetlenül a hivatalos kommunikációtól, miszerint a kormány megerősített legitimitást várt a választástól, hogy végre tudja hajtani az EU-csatlakozáshoz szükséges komoly reformokat (mindezt a kormányzati ciklus kevesebb, mint felénél, egy olyan parlamentben, ahol a kormányzó koalíciónak uszkve négyötödös a többsége), a választás valódi célja az volt, hogy bebetonozza a legnagyobb kormánypártot egy újabb egész ciklusra. A közvéleménykutatások a korábbinál is nagyobb arányú SNS-győzelmet jósoltak.

Ehhez képest az SNS megnyerte ugyan a választást, sőt, rettenetesen fölényesen nyerte meg, mégis rengeteg, 27 mandátumot vesztett. Az eddigi kormánykoalíció másik fő pártja, az SPS pedig tizenötöt. A szintén a kormánykoalíciót erősítő VMSZ kettőt. Tehát a 250 fős parlamentben az eddig kormányzó koalíció 44 helyet vesztett - ezen tényleg nincs sok ünnepelni való. Mindez annak a következménye, hogy míg két éve több olyan párt is volt, akik kevéssel a parlamenti küszöböt jelentő 5% alatt végeztek, és az ő elveszett szavazataik a bejutott pártokhoz kerültek, most ezek a pártok bejutottak, éppen csak elérve az 5 százalékot.

A legnagyobb nyertes Seselj és az ő Szerb Radikális Pártja: bár Seselj elég betegesnek nézett ki a választás éjszakáján (ami nem csoda, tekintve hogy másfél éve azért engedték ki scheveningeni zárkájából, hogy Belgrádban kemoterápiás kezelést kapjon áttétes rákbetegségére), csaknem 8 százalékot szerzett pártjának, miközben távollétében két éve nem sikerült az 5% sem.

A radikális, oroszbarát jobboldal másik szervezete, a DSS és a Dveri koalíciója is éppen megfutotta most az 5 százalékot, miközben két éve, akkor még külön indulva, mindketten 5% alatt maradtak. Egy kis matematika: az EU-ellenes, nacionalista-soviniszta pártok két éve összesen 9.83 százalékot kaptak, de ez három pártra oszlott el. Idén ugyanez a három párt alig kapott több szavazatot (összesen 13.09%-ot), de a más kombinációnak köszönhetően ez a múltkori nulla helyett most 35 helyet jelent nekik a Szkupstinában.

Ez az eredmény egyébként akár hasznos is lehet a leendő kormány számára: most már mutogathatnak egy gonosz, EU-ellenes ellenzékre, amikor a nyugati támogatások mértékéről alkudoznak. Az a tény viszont továbbra is megnyugtató, hogy a választók csaknem 87 százaléka idén is EU-párti politikai erőkre adta a szavazatát.

A mostani választás másik nagy nyertese ugyanis a Sasa Radulovic-féle Dosta je Bilo! („Elég volt!") párt. Radulovic szellemes gazdasági bloggerből lett az első SNS-kormány gazdasági minisztere. Mindössze pár hónapig maradt pozícióban, mert amikor valódi reformokat vezetett volna be, például az állami vállalatok privatizációját, illetve a felduzzadt közalkalmazotti szféra leépítését, vagyis pont azokat a lépéseket, amiket most Vucic lesz kénytelen megtenni, elég gyorsan a kormányon kívül találta magát.

A mostani választáson a kampányuk lényege (az enyhén balos gazdasági program mellett) az állam átlátszóvá tétele volt. Ha legalább ebben a kérdésben együtt tudnak működni a többi progresszív szerbiai párttal (a Pajtic-féle DS, a Tadic-féle SDS, a Canak-féle LSV, és a Ceda Jovanovic-féle LDP jutottak be a Szkupstinába), és az öt párt nem ötfélét fog kiabálni a parlamentben, akkor ebből az összesen 17 százalékos blokkból kinőhet egy olyan alternatíva, akikre érdemes lehet szavazni azoknak, akiknek elegük van az ideológiailag cseppfolyós, leginkább a gátlástalan hatalmi étvággyal és egyre inkább a személyi kultuszra való hajlammal jellemezhető SNS-ből.

Ami vajdasági magyarjainkat illeti, a VMSZ elmaradt sajtótájékoztatója a választás éjszakáján, majd másnap Pásztor magyarázkodása Budapesten mutatja: a VMSZ szavazókat és mandátumokat vesztett.

A korábbi monolit párt két irányból kapott kihívást: miután a pártot vezető Pásztor István a komplett belső ellenzékét kizárta a pártból, és azok új formációt alakítottak, hosszú idő után először jelent meg komolyabb szavazatgyűjtésre esélyes kihívó a szcénán.

A másik kihívó paradox módon az SNS volt: bár a VMSZ már a választások előtt kijelentette, hogy minden szinten az SNS-szel szándékozik szövetségre lépni, az SNS köszönte szépen, de azért meglehetős lendülettel kezdett el a vajdasági magyarokra kampányolni, magyar nyelvű választási anyaggal, door-to-door kampánystábbal. Igaz, ilyenfajta kihívás korábban is létezett, amikor Pásztorék a Demokrata Párttal voltak szorosabb kapcsolatban, a DS is igyekezett külön begyűjteni a magyar szavazatokat.

A VMSZ mindezek ellenére helytállt. Leginkább köztársasági szinten szenvedett veszteséget, ahol a két évvel ezelőttinél érezhetően kevesebb szavazatot kapott, és az akkori hat képviselő helyett most csak négyet delegálhat, ami éppen nem elég ahhoz, hogy önálló frakciót alapítson. A számok pontos értelmezéséhez az is hozzá tartozik, hogy inkább a két évvel ezelőtti hat bejutó volt egy kicsit „ajándék" jellegű, ami a VMSZ számára szerencsésen alakuló körülményekből következett (több párt is éppen csak az 5% küszöb alatt maradt, ilyenkor a rájuk adott szavazatok is a bejutott pártokat segítik).

A tartományi közgyűlésben a VMSZ-nek az eddigi 7 helyett csak 6 képviselője lesz. Az SNS tartományi szinten is nagyot ment, és egymaga is képes lenne tartományi kormányt alakítani, de Vucic már be is jelentette, hogy Pásztor Istvánt javasolják a képviselőház elnöki posztjára.

Helyi szinten nem rossz a VMSZ szabadkai eredménye sem (a második legtöbb képviselő az SNS után), illetve siker, hogy több magyar többségű településen is, ahol korábban veszélyben volt a párt hegemóniája, például Zentán vagy Magyarkanizsán, most megnyerték a választást.

Ugyanakkor kihívójuk, az új vajdasági magyar politikai erő, a Magyar Mozgalom, illetve a körülötte létrejött koalíció is sikernek könyvelheti el a választást. Ők az országos listájukat elbukták ugyan a problémás aláírásokkal, de tartományi szinten megvetették a lábukat: két képviselőjük is lesz a közgyűlésben. Másik sikerük a remek szereplés Szabadkán. Ugyan „csak" a harmadik helyet csípték el, de a különbség a VMSZ és az MM között mindössze 0,6% volt, és így pontosan ugyanannyi képviselőt delegálhatnak (11-11) az önkormányzatba.

Vajdasági magyar szinten érdekes időszak elé nézünk. A sikeres választási eredmény  legitimálja az egyébként hétpróbás politikusokat (is) felvonultató Magyar Mozgalmat, és ez alighanem elindítja a valódi politikai versenyt a magyar szavazók kegyéért. Ha ez így történik, illetve a két párt tartományi és szabadkai szinten is inkább kooperatív lesz, akkor a választás nyertese a vajdasági magyarság lehet - mindkét helyen több magyar ül most, mint korábban. Ha viszont folytatódik a sárdobálással kombinált kiszorítósdi... annak a harcnak csak áldozatai lehetnek.

 

****

A Balkán Expressz rovatot a www.biztonsagpolitika.hu weboldal üzemeltetője, a Strategic Assistance and Support Group Kft. támogatja.

 

Kapcsolódó cikkek