brusszel


Felépülhet végre a modern magyar élelmiszeripar

Figyelő Online
2016.04.30  12:05   
mail
nyomtatás
A szakmai egyeztetéseket követően 100 milliárd forint támogatást kaphat a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) forrásaiból az élelmiszeripar; erről döntött szerdai ülésén a kormány - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Lázár János hangsúlyozta: az élelmiszer-feldolgozást fejleszteni kell a versenyképesség javítása érdekében, ezért döntött a kormány úgy, hogy a GINOP-on belül elkülönítenek az élelmiszer-feldolgozás számára egy pályázati sort. A kormány az élelmiszeripar fejlesztésére 50 milliárd forint vissza nem térítendő és 50 milliárd forint visszatérítendő támogatást tud mobilizálni.

Megjegyezte: az elnyert forráson belül a vissza nem térítendő és a visszatérítendő támogatás aránya 49-51 százalék lesz.

A Miniszterelnökségen készen állnak arra, hogy a jövő héten szakértői tárgyalásokat folytassanak az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségével (ÉFOSZ) a pályázati kiírás gyorsítása érdekében. Ha a szóban forgó program eredményes, a kormány nem zárkózik el annak folytatásától sem - jelezte a miniszter.

Utalt arra, hogy a konkrét probléma, ami a kormány előtt volt, az a tejágazatban meglévő gondok orvoslásának megoldása; arra a következtetésre jutott a kormány, hogy a tejtermelők megsegítésének egyik módja az élelmiszer-feldolgozás fejlesztése és versenyképességének javítása.

Aláhúzta: a kormány stratégiai ágazatnak tekinti az élelmiszer-feldolgozást; az agrárium és az agráripar, valamint a hozzá kapcsolódó élelmiszer-feldolgozás kiemelten fontos a magyar vidék és a magyar gazdaság versenyképessége, növekedése, a munkahelyteremtés szempontjából. Ezért biztosít a kormány többlet támogatásokat.

Emlékeztetett: a Vidékfejlesztési Program (VP) valamivel több mint 200 milliárd forintos és a GINOP 100 milliárd forintos támogatási keretéből nem lehet megoldani a nagy magyar élelmiszeripari vállalatok támogatását, ehhez az unió nem járul hozzá. A mezőgazdasági tevékenységet és élelmiszer-feldolgozást végző mikro-, kis- és közepes vállalkozások a VP-ből kaphatnak támogatást, míg a kicsi és a közepes élelmiszer-feldolgozó cégek a GINOP-ból. A nagy élelmiszer-feldolgozó cégek számára a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium zárt pályázati forrásaiból igénybe vehető támogatás áll rendelkezésre.

Kitért rá: a kormány eltökélt célja, hogy a mindennapi élethez leginkább szükséges élelmiszerek általános forgalmi adója (áfa) csökkenjen. Ez döntő mértékben társadalompolitikai kérdés - hangsúlyozta. Hozzátette: az alacsony keresetűek és különösen a nyugdíjasok megsegítése a cél. A szóban forgó, alapvető élelmiszereket - a tapasztalatok alapján - ugyanis a nyugdíjasok fogyasztják a legnagyobb mennyiségben. Így az ő esetükben a nyugdíjemelés és az áfacsökkentés hozhatja meg a nyugdíjak reálértékének növekedését.

Dilemma ugyanakkor - hívta fel a figyelmet -, hogy az áfa mérséklése segíti-e a tejtermelőket, mivel a sertéshús áfájának csökkentése megmutatta, hogy az adócsökkentés mérséklően hat a felvásárlási árra. A kiskereskedelmi árak csökkenése egyes tejtermelők szerint nem eredményezi majd a felvásárlási ár növekedését a tejágazatban. Ezért a termelői közösségeknek, a feldolgozói érdekképviseleteknek, valamint a kiskereskedőknek szövetségre kell lépniük, az együttműködés az érdekük az árstabilitás érdekében.

Éder Tamás, az ÉFOSZ elnöke rávilágított: a magyar élelmiszer-feldolgozó üzemeknek a versenyképességük hagy leginkább kívánnivalót maga után, mivel 20-30 éves technológiai megoldásokat alkalmaznak, jövedelmezőségük alacsony. A múlt évben az élelmiszeripar teljesítménye ugyan 4,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest, de ez elsősorban a kivitelnek köszönhető, ami 10 százalékkal bővült, míg a belföldi értékesítés csak 1 százalékkal. Vagyis: tovább folytatódott a magyar élelmiszeripar belföldi piacvesztése. A magyar élelmiszeripari termelés értéke éves szinten nem éri el a 3 ezer milliárd forintot - fűzte hozzá.

Beszélt arról is: tavalyelőtt az ÉFOSZ elindította az "Együtt a fogyasztókért" elnevezésű népegészségügyi célú kezdeményezést, amelyhez eddig 28 hazai vállalat és szervezet csatlakozott, és tett önkéntes vállalást napjaink legkritikusabb, egészséges táplálkozással összefüggő kérdéseiben.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.