brusszel


Választási csalás Szerbiában?

Figyelő Online
2016.04.30  15:35   
mail
nyomtatás
Több százan vonultak Belgrád utcáira szombaton az ellenzéki pártok felhívására, amelyek azért tiltakoztak a választási bizottság épülete előtt, mert szerintük csalás történt az előre hozott parlamenti választásokon.
A hét ellenzéki párt tagjai és szimpatizánsai teljes egészében elfoglalták a bizottság épületének utcáját. A pártok tagjainak többsége két koalíciós listán indult a választásokon, és jelenleg csak néhány szavazaton múlik a parlamentbe jutásuk. A jobboldali Szerbiai Demokrata Párt (DSS) és a Dveri mozgalom koalíciója 4,99 százalékon áll, ami 0,01 százalékkal a bejutási küszöb alatt van, a Boris Tadic volt államfő vezette hárompárti koalíció pedig a voksok 5,02 százalékát szerezte meg a választási bizottság előzetes eredményei alapján. A voksolást szerdán 15 szavazóhelyen megismétlik, a szavazásra jogosult mintegy 20 ezer ember ezeknek a pártoknak a bejutásáról dönthet. A politikusok viszont úgy vélik, eleve szavazatlopás történt, a hivatalos eredményeknél ugyanis saját számításuk szerint sokkal több szavazatuk kellene, hogy legyen.

Sanda Raskovic-Ivic, a DSS elnöke szerint Aleksandar Vucic, a választásokat megnyerő Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke a szabad Szerbiát szeretné megsemmisíteni, és aki szavazatokat lop, az az országot akarja destabilizálni.

Sasa Radulovic, az Elég volt (Dosta je bilo) mozgalom vezetője szerint - aki korábban az Aleksandar Vucic vezette kormány gazdasági minisztere volt - az SNS elnöke mandátumokat vesztett a választásokon annak ellenére, hogy számos csalásgyanús fogást hajtott végre. A gyanú szerint szavazatokat loptak, manipuláltak a szavazatokkal teli zsákokkal, halottaktól származó szavazataik voltak, és szavazatot is vásároltak - magyarázta. "Ez Aleksandar Vucic bukásának a kezdete" - szögezte le.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), valamint más nemzetközi megfigyelők nem számoltak be szabálytalanságokról a voksolás során.

Az április 24-i választások előzetes eredményei alapján a 250 fős parlamentben a Szerb Haladó Pártnak 131, az Ivica Dacic vezette baloldali Szerbiai Szocialista Pártnak 29, a Vojislav Seselj vezette ultranacionalista Szerb Radikális Pártnak 22, az ellenzéki balközép Demokrata Pártnak 16, az Elég volt mozgalomnak 16 mandátuma lesz. Amennyiben a két kérdéses koalíció bejut a törvényhozásba, 13-13 hely jut nekik. A parlamentbe egyetlen magyar párt jutott be, mégpedig a Vajdasági Magyar Szövetség, amelynek négy politikusa képviseli majd a magyar kisebbség érdekeit.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.