brusszel


Angela Merkel irányváltást sürget a pártjánál

Figyelő Online
2016.05.03  11:10   
mail
nyomtatás
Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke irányváltást sürget pártjánál a legnagyobb parlamenten (Bundestag) kívüli politikai erő, az Alternatíva Németországnak (AfD) előretörése miatt - írta kedden a Bild című német napilap.
A beszámoló szerint Angela Merkel a CDU hétfői elnökségi ülésén azt mondta, hogy a pártnak többet kell foglalkoznia a konzervatív, a politikai középtől jobbra álló szavazókkal, és új stratégiát kell kidolgoznia arról, hogy miként viszonyuljon az AfD-hez.
A pártelnök-kancellár úgy vélte, nincs értelme állandóan "ütni" az AfD-t és szavazóit, mert a támadások "szolidaritási hatást" váltanak ki, vagyis a párt és a támogatók egyre inkább összezárnak - írta a Bild.
A CDU kereszténydemokrata, liberális és konzervatív irányzatokat összefogó jobbközép néppárt, Angela Merkel 2000 óta vezeti, és a legtöbb elemző szerint korszerűsítette és újrapozícionálta. A CDU így szakított olyan hagyományos konzervatív nézetekkel, mint például a védelempolitikában a kötelező sorkatonai szolgálat fenntartásának szükségessége, az energiapolitikában az atomenergia alkalmazásának támogatása, vagy a "három K" elve a családpolitikában, amely a gyerekek-konyha-templom (Kinder, Küche, Kirche) háromszögben jelölte ki a nők helyét.

A 2013-ban alakult AfD vasárnap elfogadott programjában hazafias, modern konzervatív pártként határozza meg magát, és a 16 tartomány közül már 8-ban rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel. A párt így esélyt szerzett arra, hogy tényezővé váljon az országos politika jobboldali térfelén. Ez kihívás a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségnek, amely fennállása óta arra törekedik, hogy tőle jobbra ne vesse meg a lábát számottevő erő.
A Forsa közvélemény-kutató intézet kedden ismertetett felmérése szerint az AfD országos támogatottsága 9 százalékos, ami ugyan 1 százalékpontos csökkenés az egy héttel korábbihoz képest, de csaknem a kétszerese a Bundestagba bejutáshoz szükséges 5 százaléknak. A CDU 34 százalékon áll, 1 százalékponttal erősödött.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.