brusszel


Jóban Rosszban: Andy Vajna frissítene

Figyelő Online - Jandó Zoltán
2016.05.04  12:00   
mail
nyomtatás
Új cég gyárthatja a jövőben a TV2 Jóban Rosszban című sorozatát.
Várhatóan az IKO és Hajdú Péter cége, a Frizbi Entertainment Kft. szállítja majd a TV2 műsorait a jövőben - mondta a Figyelőnek Andy Vajna a kereskedelmi csatorna tulajdonosa. Mindez azt jelenti, hogy idővel a „Jóban Rosszban" című napi sorozatot is új cég gyárthatja. Jelenleg ugyanis ez a műsor a Show & Game Kft. gondozásában készül. Utóbbi társaság néhány évvel ezelőtt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak is számos produkciót készített, a Simicska-Orbán konfliktus kiéleződését követően azonban a sokak által az egykori Fidesz pénztárnokhoz kötött vállalatot fokozatosan leépítette a közmédia. Bár lapunknak korábban Závodszky Zoltán a Show & Game Kft. ügyvezető tulajdonosa határozottan cáfolta ezt a kapcsolatot, és úgy tudjuk, hogy azóta a piacon is egyre elfogadottabb ez az álláspont, a „Jóban Rosszban"-t így is bukhatja a cég.

Andy Vajna a Figyelő kérdésére úgy fogalmazott: a gyártó esetleges cseréjéről még nem döntöttek, a sorozaton viszont mindenképpen frissíteni szeretnének. Hozzátette: Dirk Gerkens vezérigazgató feladata, hogy javaslatot tegyen arra, ezt kivel tehetik meg. Ha lesz az asztalon egy olyan ajánlat, ami alapján a programot sokkal jobban le tudják gyártatni, akkor elképzelhető, hogy váltanak.

Lapunk ugyanakkor úgy tudja, hogy egy ilyen csere nem lenne egyszerű művelet, a Show & Game Kft-t ugyanis elég erős szerződéses biztosítékok védik. Szakértők szerint bár az IKO valóban szívesen átvenné a sorozat gyártását, ha erre sor került a TV2 nagyon komoly perre számíthat.


További részetek a TV2 aktuális ügyeiről, és Andy Vajna egyéb üzleteiről a csütörtökön megjelenő Figyelőben.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.