brusszel


Az oroszok óriási többsége újraválasztaná Putyint

Figyelő Online
2016.05.05  14:45   
mail
nyomtatás
z oroszok 84 százaléka a gazdasági válság ellenére is úgy gondolja, hogy a 2018-as elnökválasztáson újraválasztaná Vlagyimir Putyint - derült ki az orosz Civil Társadalom Fejlesztési Alapítvány jelentéséből.
A Putyin többsége: struktúra, dinamika és politikai preferenciák című jelentés a FoRGO-nak a VCIOM állami közvélemény-kutató intézettől megrendelt felmérésén alapul, amely szerint a megkérdezettek 82 százaléka helyesli azt, amit Putyin tesz és 84 százalék úgy gondolja, hogy újraválasztaná őt.
A felmérés szerint Putyin hívei nemcsak a kormányzó Egységes Oroszország párt támogatói közül kerülnek ki, noha ebből a pártból 96 százalék tartja jónak, amit csinál és ugyanennyien nem elleneznék, ha ő maradna a Kremlben 2018 után is. A kommunisták között politikájának támogatottsága 76, az újabb államfői mandátumáé pedig 79 százalék. A liberális demokratáknál ez az arány 69, illetve 76, a szocialista Igazság Oroszország esetében pedig 77, illetve 87 százalék.
Putyin támogatottsága a parlamenten kívüli ellenzéki pártok híveinek körében is erős: ebben a közegben 64 százalék támogatja, amit tesz és ugyanennyi nem zárkózik el attól, hogy rá adja a voksát.

"Putyin többsége" a nagyvárosokban erősebb mint vidéken. Moszkvában és Szentpéterváron 87 százalék támogatja az irányvonalát és 89 százalék adná le rá ismét a voksát. A nőknél ez az arány 83-85, a férfiaknál 81-82 százalék.
A VCIOM április 16-17-én végezte el felmérését egy 1600 fős mintán, 130 településen.
Március végén a független Levada közvélemény-kutató központ arra a megállapításra jutott, hogy egy év leforgása alatt tíz százalékponttal, 83-ról 73 százalékra csökkent azoknak az oroszoknak az aránya, akik megbíznak Putyinban, viszont megszaporodott azok száma, akik ismét őt választanák meg. A Levada felmérése szerint a Putyint újraválasztani kész oroszok aránya a tavalyi 57-ről csaknem kétharmadra, 65 százalékra nőtt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.