brusszel


Pénzéhez engedi Moldovát a román vezetés

Figyelő Online
2016.05.06  12:54   
mail
nyomtatás
Kihirdette Klaus Iohannis államfő pénteken a Moldovai köztársasággal tavaly októberben kötött hitelszerződés ratifikálásáról szóló törvényt, így Chisinau megkezdheti a 150 millió euró visszatérítendő hitel lehívását.
Iohannis novemberben visszaküldte a parlamentnek megfontolásra a törvényt, mivel úgy ítélte meg: nem lehetett biztosra venni, hogy Moldovában folytatódnak a reformok és az ország teljesíti az Európai Unióval kötött társulási egyezményben vállalt kötelezettségeit. Iohannis gyakorlatilag azt üzente a 2014 óta kormányválságok sorozatával és nehéz gazdasági helyzettel küzdő másik román nyelvű államnak: csak akkor segít féken tartani a költségvetési hiányt, ha a volt szovjet tagköztársaságban Európa-párti kormány alakul.

A hitelszerződés ügye akkor lendült ki ismét a holtpontról, amikor idén, az év elején Chisinauban Pavel Filip vezetésével új, európai elkötelezettségűnek mondott kabinet alakult.

Bukarest az új moldovai kormány európai elkötelezettségét bizonyító reformok megkezdéséhez kötötte a beígért hitel folyósítását. Dacian Ciolos román kormányfő a korrupció visszaszorítását, az igazságszolgáltatás megerősítését, független és feddhetetlen jegybanki vezető kinevezését és gazdaságélénkítő csomagot szorgalmazott, ahhoz Chisinau lehívhassa a hitelkeret első, 60 milliós részletét.

A hitelszerződésről szóló törvény kihirdetésére két nappal azután került sor, hogy a moldovai oroszbarát ellenzék tüntetéseket szervezett tiltakozásul a Romániával és az Egyesült Államokkal moldovai területen közösen tartott hadgyakorlat ellen. A "Úttörő Sárkány 2016" (Dragon Pioneer) fedőnevű gyakorlatra szerdán mintegy kétszáz amerikai NATO-katona érkezett Moldovába egy tucat páncélozott csapatszállító járművel a szomszédos Romániából.

Igor Dodon, a moldovai oroszbarát ellenzék vezetője "a semlegesség és az alkotmány durva megsértésének" nevezte a katonai manővereket. A volt szovjet tagköztársaságban Oroszországhoz hasonlóan május 9-én tartják a második világháború befejezését ünneplő, győzelem napi megemlékezéseket, s a felvonulásokon idén részt vesznek az amerikai páncélozott járművek is.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.