brusszel


Távhő-reform Magyarországon

Figyelő Online
2016.05.06  15:16   
mail
nyomtatás
Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. szándéknyilatkozatot írt alá a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt.-vel (HVSZ Zrt.) és a Hódmezővásárhelyi Önkormányzattal, a távhő társaság átvilágításáról és esetleges megvásárlásáról. Annak érdekében, hogy az ENKSZ még a következő fűtési szezon előtt elindíthassa több városra kiterjedő távhőszolgáltatását Csongrád megyében, a szegedi IKV Zrt.-vel is előrehaladott tárgyalásokat folytat.
„A HVSZ Zrt. egy korszerűen működő szolgáltató, amely rengeteg fejlesztést hajtott már végre, és amelyben fejlődési lehetőség is van még. A hódmezővásárhelyi szolgáltató mellett Szegeddel is tárgyalunk a helyi távhőtársaság átvételéről, így Csongrád megyében egy olyan komplex térségi mintaprojekt indulhat el, amely fontos tapasztalatokat ad majd az állam országos, ágazati terjeszkedéséhez. A mai szándéknyilatkozat aláírása nemcsak a nemzeti közműszolgáltatás kiépítése szempontjából történelmi jelentőségű, de egy, minden fél számára hasznos együttműködés kezdete is, amivel leraktuk az egységesen, magas színvonalon és költséghatékonyan működő nemzeti távhőszolgáltatás alapjait" - közölte Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség államtitkára.

„Szeretnénk a lakossággal minél szélesebb körben megismertetni a környezetbarát energiaforrásokat, ennek a legjobb módja, hogy olyan zöld megoldásokat keresünk és alkalmazunk, amelyekkel a gyermekeink számára is élhető jövőt tudunk majd biztosítani. Hódmezővásárhely minderre jó példa, hiszen az elmúlt 20 év alatt a városban a távhőszolgáltatás biztosításához felhasznált földgáz mennyiségét 90 százalékkal csökkentették és kiváltották geotermiával, a fennmaradó rész pedig földgáz alapú ráégetéssel, vagyis gázkazánokkal valósul meg. Ez az eredmény relatív rekordot jelent, amellyel a szén-dioxid kibocsájtás számottevően csökkent." - mondta Horváth Péter János, az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Magyarországon jelenleg megközelítőleg 100 távhőszolgáltató működik, más-más tulajdonosi szerkezetben. Ezek a cégek mind a szolgáltatás terjedelmében, mind a számlázás rendjében eltérnek egymástól, így ennek a piacnak az egységesítése jelentős kihívás a jövőre nézve. Az ENKSZ egyik legfontosabb feladata a szolgáltatások összemérhetőségének biztosítása, ennek érdekében a társaság elindította az átfogó Távhő Audit Projektet egy nemzetközileg elismert, független tanácsadó bevonásával.

A projekt részeként Magyarország nagyvárosaiban folyik jelenleg a projektmunka, amely helyszínek mellé várhatóan további távhőszolgáltatók is csatlakoznak. A vizsgált városok a magyar távhőpiac közel 40 százalékát lefedik. A projekt segít feltárni és feltérképezni a távhőszolgáltatók jelenleg széttagolt, eltérő működési modellekkel terhelt szolgáltatási rendszerit, az állami szerepvállalás optimális, gazdaságossági szempontoknak megfelelő alternatíváját.

A Kormány és az ENKSZ a tervezett akvizíciókkal két olyan Csongrád megyei céget épít be elsőként a nemzeti közműszolgáltatás távhő rendszerébe, amely alapul szolgálhat az egész országra kiterjedő távfűtési struktúra kialakításához. A HVSZ Zrt. jó adottságokkal rendelkezik, azonban az esetleges akvizíció előtt további átvilágításra van szükség, annak érdekében, hogy az ENKSZ a fogyasztók számára mindig a legolcsóbb és legszínvonalasabb szolgáltatást biztosíthassa.

A HVSZ Zrt. a közületek, intézmények és egyéb vállalkozások távhő rendszerbe kapcsolásával ma már ugyanannyi hőt értékesít a lakosságnak, mint minden más fogyasztónak. A HVSZ Zrt. hazánk legzöldebben működő kiemelt távhőszolgáltatója a geotermiából előállított hőtermeléssel, amely példaértékű és tökéletesen egyeztethető az ENKSZ jövőre vonatkozó céljával, amely egy energiatudatosabb, zöldebb jövő megteremtését jelenti. Az ENKSZ egyik fontos célkitűzése a távhőszektor minél szélesebb körű megújítása mellett a piac bővítése.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.