brusszel


A törökök nem hajlanak meg az EU-s vízum előtt

Figyelő Online
2016.05.07  14:23   
mail
nyomtatás
Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken sürgette, hogy mihamarabb rendezzenek népszavazást az elnöki rendszer bevezetéséről. Kijelentette továbbá, hogy Ankara nem változtatja meg a terrorellenes törvényét, amit az EU kért a törökökkel szembeni vízumliberalizációért cserébe.
Erdogan kijelentette: az elnök hatáskörét kiterjesztő rendszer erősebbé és stabilabbá tenné Törökországot, a jelenlegi válsághoz vezetne. Hangsúlyozta, hogy egy új alkotmányra és az elnöki rendszerre sürgősen szükség van. Mindez - mint állította - nem az ő személyes céljait szolgálja. Hozzáfűzte: a tervezett berendezkedés nem újdonság az ország számára, a hagyomány része.

Az államfő egy nappal azután állt elő javaslatával, hogy Ahmet Davutoglu török miniszterelnök bejelentette távozását. Erdogan beszédében megköszönte a kormányfő szolgálatát. A hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) május 22-re kitűzött rendkívüli pártkongresszusának összehívása összhangban áll az AKP alapszabályzatával - nyomatékosította.

Kiemelte: a döntést követően nem keletkezik hatalmi űr Törökország irányításában.
A török elnök emellett közölte: Ankara nem változtatja meg a terrorellenes törvényét, amit az EU kért a törökökkel szembeni vízumliberalizációért cserébe. Az unió olyan helyzetben szólította fel erre országát, amikor azt terrorszervezetek fenyegetik - emelte ki. Kijelentette: "sajnálom, de akkor külön utakon járunk, mi a mienkén, az EU is a sajátján.

Értesülések szerint az elmúlt hetekben egyre erősebbé vált a viszály Erdogan és Davutoglu között, ugyanis a kormányfő nem támogatta teljes mértékben a végrehajtói államfői rendszert. Török sajtóforrások úgy fogalmaztak, hogy a hivatalosan szimbolikus jogkörrel bíró elnök és a kormányfő harca az utóbbi távozásával végződött.

Az államfő úgy vélte, hogy a közelmúlt politikai fejleményei nem lesznek közvetlen hatással Törökország gazdaságára.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.